Blog bejegyzések

  • A jegybankárok nem veszik figyelembe a pénzmennyiséget, ezért közvetlenebb ok-okozati kapcsolatot igyekeznek felfedezni az alapkamat változása és az infláció között. A pénzmennyiség fontosságának elismerése nemcsak a már ismert hatáscsatornák alaposabb megértésében segít, hanem lehetőséget ad új, a hagyományos csatornákkal ellentétes hatást kiváltó hatásmechanizmusok azonosítására is, és jobb monetáris politikai döntésekhez is vezethet.

  • A jegybankok az alapkamat változtatásával igyekeznek hatni az inflációra. Az alapkamat és az infláció közötti hatáslánc azonban valójában meglehetősen összetett, és több ponton bizonytalan. A jegybankok jellemző elsődleges feladata az árstabilitás biztosítása, amelyhez fő hagyományos eszközük a jegybanki alapkamat.

  • A tranzakcióspénz-mennyiség növekedése növelheti az általános keresletet, valamint okozhatja a hazai befektetési eszközök – például ingatlanok, részvények –, és a külföldi deviza iránti kereslet emelkedését is.

  • A kamatok többféle hatással vannak a tranzakcióspénz-mennyiségre: hatnak a széles értelemben vett pénzmennyiségre, és azon belül a tranzakcióspénzek arányára. Az egymással ellentétes irányú hatások egyszerre érvényesülnek.

  • A mainstream közgazdaságtan a kamatokat az inflációs várakozásokból, illetve a megtakarítások iránti keresletből és kínálatból vezeti le. A jelenlegi pénzügyi rendszerben azonban a kamatokat a jegybanki alapkamat, valamint az arra vonatkozó várakozások alakítják, a hitelkínálat pedig végtelen.

  • A jegybanknak az inflációs cél megállapítását alátámasztó érvrendszerében több ellentmondás is van; a következtetés – miszerint 2-3 százalékos éves áremelkedés optimális a gazdaság egésze számára – azonban mégis helyesnek mondható.

  • Jegybankárok szerint a pénzmennyiség ma már nem számít, annak nincs meghatározó hatása az inflációra középtávon. A dogmává vált megállapítás valójában két helyes észrevétel helytelen értelmezéséből ered.

  • A mainstream közgazdaságtan szerint a pénz hosszú távon semleges, azaz mindegy, hogy kinél, mennyi van belőle. Elsősorban ez a dogma eredményezi azt, hogy számos közgazdasági modellben a pénz nem is szerepel, valamint, hogy a mainstream közgazdászok a „strukturális reformokat” ajánlják a gazdasági válságok kezelésére.

  • A pénz különböző szerepei szempontjából különböző pénzmennyiség-változás mondható kedvezőnek. A pénznek azonban egyszerre kell megtestesítenie a különböző szerepeket. Mekkora az a pénzmennyiség-változás, amely a pénz minden szerepe szempontjából kielégítő? Mi a legjobb választás a társadalom egésze számára? A pénz nem semlegességét tárgyaló blogbejegyzésben már megállapítottuk, hogy a megfelelően bőséges pénzmennyiség-növekedés hosszabb távon is kedvezőbb a gazdaság számára.

  • A pénz hagyományos szerepei: a csere- és mérőeszköz, illetve értékőrző szerep arra a kérdésre adják meg a választ, hogy mire a jó a pénz az egyes gazdasági szereplők számára. Ez a szemlélet figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a pénz nem semleges és nem mentes a különböző érdekektől.