A bankok meglévő megtakarítások hiányában is képesek hitelezni, így bármennyi új beruházást finanszírozni. A banki számlapénzteremtésnek nincs technikai korlátja. Bár óvatossági megfontolások a számlapénzteremtés ütemének mérséklése mellett szólnak, a bankok számára nyereségesebb lehet minél több számlapénz teremtése.

Technikailag nincs korlátja a banki számlapénzteremtésnek

A számlapénzteremtés folyamatának szemléltetéséhez alapítsunk egy saját bankot. A példában eltekintünk a szabályozói kötelezettségektől. Miután megalapítottuk a bankot, informatikusunk készít egy online is elérhető számlavezető rendszert. A szolgáltatásunk iránt érdeklődők részére számlát nyitunk; ha belépnek a netbankba, akkor megjelenik a számlaegyenlegük.

Technikai értelemben semmi nem gátol meg minket abban, hogy a rubrikákba bármilyen nagy számot írjunk be. Például, egyik barátunknak a számlájára ráírunk egybillió forintot. Az egybilliós számlaegyenleg a barátunk részéről egybillió (jegybankpénz, azaz jegybank által teremtett, például készpénz) forintra vonatkozó követelést jelent velünk szemben, részünkről pedig ekkora tartozást jelent barátunk számára. Az általunk teremtett számlapénz mögött azonban nincs semmilyen fedezet, így valójában nincs meg az a képességünk, hogy – kérésre – a számlapénzt jegybankpénzre váltsuk át.

Mindez önmagában azonban még nem okoz gondot addig, amíg mások elfogadják a netbankunkban látott számokat pénzként. Például, a barátunk egy ingatlant vásárol. Az ingatlan eladója is számlát nyit nálunk, a barátunk utalással fizeti ki a vételárat. Ekkor a barátunk egybilliós számlaegyenlegét csökkentjük, az eladójét növeljük. Ha az eladó is elfogadja a nálunk lévő számlaegyenleget pénzként, akkor tovább folytathatjuk tevékenységünket.

Problémával csak akkor szembesülünk, ha az eladó nem bízik a bankunkban, és a számlaegyenlegét más típusú pénzre kívánja váltani: kikérné az összeget készpénzben, vagy átutalná egy másik bankba. Készpénzt a jegybanktól tudnánk kérni a jegybanknál lévő számlaegyenlegünk ellenében.  A fogadó bank számára az utalás egy jegybankpénzre vonatkozó tartozás átvétele; azt  viszont csak akkor fogadja be, ha számára jegybankpénzt utalunk a jegybanknál vezetett számlákon keresztül.

Mind a készpénzkiadáshoz, mind a banki átutaláshoz jegybankpénzre lenne szükségünk, azonban ezzel nem rendelkezünk, így a kifizetést (készpénzfelvétel vagy átutalás) nem tudjuk teljesíteni. Míg számlapénzt – azaz jegybankpénzre vonatkozó tartozást – végtelen mennyiségben tudunk teremteni, jegybankpénzt nem.

Második körben – szabályozói korlátokkal még mindig nem foglalkozva, azonban tanulva a korábbi hibánkból – számlaegyenleget nem ingyen, hanem valamiért cserébe adunk. Csak annak írunk be számokat a rubrikába, aki cserébe ad valamit: például jegybankpénzt (készpénzt fizet be, vagy más bankból hozzánk utal), államkötvényt, devizát, jelzáloghitelt (azaz elfogadja, hogy tartozik a bankunknak), ingatlant vagy részvényt. …Kezdünk hasonlítani egy tényleges bankra.

Az új üzleti modellünk mellett már bátrabban teremthetünk számlapénzt, mivel a fedezetek általában képessé tesznek minket a kifizetések teljesítésére. Eleve rendelkezünk valamennyi jegybankpénzzel, valamint gyorsan jegybankpénzre váltható eszközökkel; emellett pedig – feltéve, hogy eszközeink értéke nem csökken – a számlapénzek mögött megfelelő értékű fedezet van.

Milyen veszélyek leselkednek számlapénzteremtési képességünkre?

Két különböző típusú veszély leselkedik fizetőképességünkre, azaz arra a képességünkre, hogy – kérésre – számlapénzeket jegybankpénzre váltsunk át:

Azonnali fizetőképesség („likviditás”): Míg eszközeink egy része – például jegybankpénz, államkötvény, deviza – azonnal jegybankpénzre váltható, addig eszközeink egy másik része – például jelzáloglevelek, ingatlanok – nem mindig váltható azonnal jegybankpénzre jó áron. Ezért elképzelhető, hogy bár hosszú távon elég jegybankpénzzel rendelkeznénk, rövidtávon nem tudnánk elég gyorsan hozzájutni ehhez, így nem tudjuk teljesíteni a kifizetési igényeket.

Tartós fizetőképesség („szolvencia”): Amennyiben eszközeink értéke alacsonyabbá válik, mint amennyi számlapénzt teremtettünk velük szemben – például azért, mert sok általunk kihelyezett hitel nem teljesítő és behajthatatlan lett, az ingatlanok, részvények értéke esett –, úgy hosszabb távon sem fogunk rendelkezni elegendő jegybankpénzzel a kifizetések teljesítésére.

Amennyiben egy bank fizetőképességi válságba kerül, úgy megszűnik az a képessége, hogy a betétesek számlapénzeit jegybankpénzre váltsa át. A bank által korábban teremtett számlapénzek részben, vagy egészben megszűnhetnek létezni, a bank ezzel elveszíti számlapénzteremtő képességét. Pontosabban, a bank változatlanul írhat be számokat a rubrikákba, de mivel nincs meg a bizalom a bank iránt, a betétesei a számlapénzeket azonnal más típusú pénzre kívánják váltani, amire a bank nem képes, így a bank által kibocsátott számok elutasításra kerülnek, megszűnnek pénzként viselkedni.

Hogyan csökkenthetjük a számlapénzteremtési képesség elveszítésének esélyét?

Likviditási válság megelőzése érdekében arra kell törekednünk, hogy lehetőleg mindig rendelkezzünk elegendő jegybankpénzzé tehető eszközzel a fizetési igények kielégítéséhez. Likviditási helyzetünk javítása érdekében egyrészt eszközoldalon növelhetjük a könnyen jegybankpénzzé tehető eszközök arányát; másrészt forrásoldalon igyekszünk elérni, hogy minél többen, minél hosszabb időre kössék le a nálunk lévő betéteiket. A teljes biztonságot akkor érjük el, ha tartozásaink és követeléseink lejárata megegyezik.

A szolvencia-válság valószínűségének csökkentése érdekében arra kell törekednünk, hogy követeléseink, eszközeink értéke soha ne legyen kisebb, mint a tartozásunk, vagyis a kibocsátott számlapénzek értéke. Ehhez szükséges, hogy hiteleket csak megfelelő gondossággal, megfelelő fedezet ellenében helyezzünk ki, és ha vásárolunk valamilyen eszközt (ingatlan, részvény, kötvény), akkor annak az ára ne csökkenjen, hanem lehetőleg emelkedjen. Érdemes a kockázatokat megosztani, azaz nem mindent egy lóra feltenni, hanem többféle hitelfelvevőnek, többféle iparág, fedezet ellenében hitelezni, többféle eszközbe fektetni.

Tovább növelhetjük a bank biztonságát, ha nem csak tartozásokból, számlapénzteremtésből teszünk szert követeléseinkre, hanem valamennyi saját pénzt is kockáztatunk. Például mondhatjuk, hogy 100 egység hitelezésekor csak 95 egységnyi számlapénzt teremtünk, 5 egységet a saját pénzünkből teszünk hozzá. A saját tőke puffert ad a veszteségek fedezésére. Ha például 2 egységet elveszítünk a hitelkihelyezéseken, akkor ez még nem veszélyezteti a számlapénzeket, csak a saját tőkét csökkenti.

A bemutatott óvatossági lépések alkalmazásával csökkenthetjük a fizetőképesség elveszítésének esélyét. Ezek az óvatossági intézkedések egyúttal visszafoghatják a számlapénzteremtés ütemét. Például mondhatjuk, hogy fontosnak találjuk, hogy mindig legyen annyi gyorsan jegybankpénzre váltható eszközünk, hogy a látra szóló számlapénzeket – kérésre – ki tudjuk fizetni. Ha elértük ezt a határt, akkor várunk, és igyekszünk javítani likviditási helyzetünkön: eszközeinken belül növeljük a likvid eszközök arányát vagy igyekszünk elérni, hogy a látra szóló betétek egy részét lekössék betéteseink. Csak azt követően folytatjuk az újabb számlapénzteremtést, miután újra megfelelünk a magunk által felállított szabálynak.

Szintén rögzíthetjük, hogy mindig rendelkezzünk 5 százalék saját tőkével a teremtett számlapénzekhez képest. Amennyiben elértük ezt a határt, úgy előszőr saját pénzt gyűjtünk – például bevárjuk, hogy elegendő nyereség keletkezzen a már meglévő hiteleken és eszközökön –, és csak ezt követően folytatjuk az újabb számlapénzek teremtését.

Közgazdasági szempontból nincs feltétlenül ösztönző erő a számlapénzteremtés csökkentésére

Érdemes látni, hogy a fizetőképesség elveszítésének veszélye nem feltétlenül elég elrettentő a bank számára ahhoz, hogy korlátozza a számlapénzteremtés ütemét. Egy bank tulajdonosának kétféle okból is érdemes lehet túl sok számlapénzt teremteni: 1. egyrészt mások számára, annak érdekében, hogy a bank minél nyereségesebb legyen, és így a tulajdonosok minél nagyobb osztalékra (a vezető munkavállalók minél nagyobb bónuszokra) tegyenek szert; 2. másrészt saját maga (és barátai) számára.

1.Számlapénzteremtés mások számára a kamat- és a felértékelődési-nyereség érdekében

A bank nyereségének fő forrásai: a kihelyezett hitelein elért kamatok, valamint a vásárolt eszközök felértékelődése vs. az általa teremtett számlapénzekre fizetett kamatok különbsége. Általánosságban: minél nagyobb egy bank mérlege, azaz minél több számlapénzt teremt, annál nagyobb nyereségre tehet szert.

Tegyük fel, hogy egy banknak lehetősége van tovább bővíteni a mérlegét úgy, hogy az harmincszor akkora legyen, mint az általa kockáztatott saját tőke. A várakozások szerint a bank minden évben megnyerheti a teljes mérlegének két százalékát, így a bank másfél év alatt megnyeri az általa kockáztatott pénzt. A bank tudja, hogy egy válság bekövetkeztekor legfeljebb a kockáztatott saját tőkét veszíti el, a már kifizetett osztalékokat, bónuszokat nem. Ezért, még ha a bank számít is arra, hogy a nagyobb kockázatvállalás hosszabb távon nagyobb veszteségekhez vezet, nem feltétlenül érdemes a fékre lépnie, mivel a válság bekövetkeztéig sokkal többet nyerhet, mint amit végül elbukhat.

A bank vesztesége korlátozott, míg nyeresége korlátlan; minél nagyobb kockázatot vállal, minél több számlapénzt teremt, annál többet nyerhet. A veszteség nagyobb részét a betétesek, illetve – mint majd egy következő blogban elemezzük – a társadalom viseli. A bank – lehetőleg minél kevesebb saját maga által kockáztatott pénz mellett – minél nagyobb számlapénzteremtésben, kockázatvállalásban érdekelt.

2. Számlapénzteremtés saját maga és barátai számára

Bár büntetőjogi kategóriába eshet, a bank tulajdonosa számára közgazdaságilag vonzó lehetőség, hogy saját maga (illetve barátai) számára – a bankon kívülre – pénzt teremtsen.

Ennek a lehetőségnek a legnyersebb formája, ha a bank tulajdonosa fedezetlenül számlapénzt teremt saját maga számára, majd az összeget kiutalja a bankból – egy esetleges devizára váltást követően – egy másik, majd további bankokba, nyomon nem követhető számlákra. Az utalás teljesítése érdekében a bank az eszközeit – amelyek mások számlapénzeinek fedezete kellene, hogy legyen – eladja, jegybankpénzre váltja át.

A saját részre történő pénzteremtés egy fokkal kevésbé nyersebb módja, ha a bank egy ténylegesen saját irányítás alatt lévő korlátolt felelősségű társaságnak papíron fedezet mellett, de ténylegesen fedezet nélkül „hitelt” nyújt. Az összeget a vállalat vezetői eltűntetik a társaságból, az közvetetten a bank tulajdonosához kerül, így végül a bank nem kapja vissza a kihelyezett hitelt.

A saját részre történő pénzteremtés finomabb, szürkébb formája, ha a bank közvetetten a tulajdonosa számára rendkívül kedvezményes feltételek mellett – például alacsony kamat, fedezet hiánya, nagyon hosszú, akár meghosszabbítható lejárat – hitelt nyújt. A kedvező feltételű hitelek lehetőséget adhatnak például befektetések – vállalatok, ingatlanok, részvények – megvásárlására.

Mindhárom bemutatott esetben a saját részre történő számlapénzteremtés hátulütője, hogy csökken a bank eszközeinek mennyisége vagy minősége, így nő a valószínűsége annak, hogy a bank nem lesz képes számlapénzeket jegybankpénzre váltani. Azaz, a saját részre történő pénzteremtés a többi betétes illetve a társdalom kárára történik.

A saját részre történő számlapénzteremtést illetően is igaz, hogy még, ha a tulajdonos tudja is, hogy ezzel kárt okoz a betéteseknek, illetve a társadalomnak, – erkölcsi megfontolásokat figyelembe nem véve – közgazdaságilag abban lehet érdekelt, hogy minél több számlapénzt teremtsen saját maga számára.

Szükség van a számlapénzteremtés szabályozására

Láttuk, hogy a „piac” nem feltétlenül tereli az egyes résztvevőket, így a bankrendszer egészét sem az egyensúly irányába, mivel minden egyes résztvevő nyereségérdekeltsége általában a nagyobb mértékű számlapénzteremtés irányába mutathat. Ez a felismerés a számlapénzteremtés állami szabályozásához vezetett.

Alapvetően kétféle csoportba oszthatjuk a számlapénzteremtésre vonatkozó és ható szabályokat:

Egyrészt, léteznek minden egyes bankra – azaz minden egyes számlapénzteremtő egységre – vonatkozó szabályozások. Ilyenek többek között az általános banki alapítás és működés feltételeit rögzítő, valamint az ún. mikroprudenciális szabályok. Ez utóbbiak például a banki mérleg tételeinek különböző arányszámainak meghatározásával igyekeznek korlátok közé szorítani a banki kockázatvállalás, így a számlapénzteremtés mértékét.

Másrészt, léteznek a számlapénzteremtés összességére vonatkozó, ható szabályozások. A 2008-as válság előtt a jegybankárok egyöntetűen bíztak abban, hogy elsősorban az alapkamat meghatározásával lehet úgy irányítani a számlapénzteremtés ütemét („lehet úgy szabályozni a pénz értékét”), hogy folyamatosan alacsony marad az infláció, és eközben nem keletkeznek jelentős egyensúlytalanságok. A válságot követően – mintegy közvetetten felismerve a keretrendszer korlátait – a jegybankok egy része kiegészítette eszköztárát az ún. makroprudenciális szabályozásokkal. A makroprudenciális szabályok lehetőséget adnak a jegybank számára – például túlzott számlapénzteremtés esetén a korábban említett arányszámok szigorításával – a számlapénzteremtés összmennyiségének és minőségének nagyobb befolyásolására.

 

A következő blogbejegyzésekben részletesebben elemzésre kerülnek: 1. az egyedi számlapénzteremtő egységekre (bankokra) vonatkozó, számlapénzteremtéssel kapcsolatos szabályok, köztük az ún. mikroprudenciális szabályok; valamint 2. a számlapénzteremtés összességére vonatkozó szabályok, a jelenlegi jegybanki keretrendszer, amelynek része az ún. makroprudenciális szabályozás.

Később több kapcsolódó téma is bemutatásra kerül: 3. A számlapénzek létezése túl fontos egy gazdaság számára, ezért az állam és a jegybank különböző eszközökkel támogatja azok létezését, így viszont átvállalja a pénzteremtéssel kapcsolatos kockázatok egy jelentős részét a bankoktól. 4. A számlapénzek jelentős részének fedezetét jelentő eszközök (ingatlanok, részvények) árai a jelenlegi pénzügyi keretrendszerben igen instabilak, ez a bizonytalanság megnehezíti, ellehetetleníti, hogy a számlapénzek, illetve azok értéke folyamatosan biztonságban legyen.