A jelenlegi pénzügyi rendszerben a bankok hitelezéskor automatikusan új pénzt teremtenek, ami különböző egyensúlytalanságokhoz vezet. A hitelezés és a pénzteremtés azonban különválasztható többféle módon. Szétválasztás esetén a bankok nem tudnak pénzt teremteni, csak meglévő pénzeket közvetítenek megtakarítók és hitelfelvevők között.

A jelenlegi pénzügyi rendszerben jellemzően egyre nagyobb eladósodás szükséges ahhoz, hogy legyen elegendő pénz a gazdaságban. A hitelezés és pénzteremtés összekapcsolódása visszafizethetetlen adósságokhoz, egekbe szökő ingatlan- és más reál eszközárakhoz, és egyre nagyobb pénzügyi válságokhoz vezet. Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetne különválasztani a hitelezést és a pénzteremtést.

Miért is kapcsolódik a hitelezéshez automatikusan pénzteremtés?

Mielőtt a hitelezés és a pénzteremtés technikai lehetőségeit elemezzük, lépjünk vissza egyet és rögzítsük, hogy miért is kapcsolódik a hitelezéshez automatikusan pénzteremtés.

Az összekapcsolódásnak két oka van:

1. Egyrészt a jogszabályok nem igazán korlátozzák a bankokat a számlapénzteremtésben. Nincs olyan tiltás, miszerint egy bank csak akkor növelhet számlaegyenleget az ügyfelei számára, ha ténylegesen hasonló mennyiségű hivatalos pénzzel (jegybankpénzzel) rendelkezik. Így a bankok megtehetik, hogy hitelnyújtáskor egyszerűen növelik a hitelfelvevő bankszámlájának egyenlegét.

2. Másrészt a hitelezéskor megnövelt számlaegyenleg később sem kerül átváltásra hivatalos pénzre, készpénzre, mivel a banki számlaegyenlegek – formai okokból, valamint a bankok számára juttatott kedvezmények miatt – népszerűbbek, mint a hivatalos pénz. A gyakorlatban a banki (látra szóló) számlaegyenlegeket használjuk pénzként.

Hogyan lehet szétválasztani a hitelezést és pénzteremtést?

A fenti gondolatmenetet követve, a szabályozó kétféle módon érheti el, hogy a hitelezés ne járjon automatikusan pénzteremtéssel:

1. betilthatja, hogy a bankok szabadon növelhessenek számlaegyenlegeket,

2. korlátozhatja a bankszámlaegyenlegek pénzként való használatát.

A kétféle megoldási irányon belül az alábbiakban két-két alváltozat kerül bemutatásra:

1A) Teljes hivatalos pénzfedezet előírása

Az egyik megoldási irány lehet, hogy a szabályozó megtilthatja, hogy a bankok – hitelezéskor és általában – szabadon – többlet hivatalos pénz hiányában – számlaegyenlegeket növelhessenek. A szabályozó előírhatja, hogy a bankok csak annyi (látra szóló) számlaegyenleget mutathatnak ki az ügyfeleik számára, mint amennyi jegybankpénzzel ténylegesen rendelkeznek.

A bank ebben a rendszerben csak úgy tud hitelezni, hogy először jegybankpénz-megtakarítást gyűjt: valaki (1) hivatalos pénzt, készpénzt helyez el a bankban, (2) hitelt fizet vissza, vagy (3) egy adott időre leköti a – teljes mértékben jegybankpénzzel fedezett – számlapénzét, amely időtartamban a bank szabadon rendelkezhet a jegybankpénz-egyenleggel. Hitelezéskor a bank meglévő hivatalos pénzeket és – hivatalos pénzzel fedezett – banki számlapénzeket közvetít megtakarítók és hitelfelvevők között.

A (szűk értelemben vett) pénz mennyisége a hitelezés során nem változik, az mindig megegyezik a hivatalos pénz mennyiségével: a pénzmennyiség egy része hivatalos pénzként, másik része pedig – hivatalos pénzzel fedezett – banki számlaegyenlegként áll a gazdaság rendelkezésére.

Ugyanaz a hivatalos pénz azonban újra és újra megtakarításra és kikölcsönzésre kerülhet, így a lekötött megtakarítások mennyisége nőhet. Ebben a rendszerben azonban a lekötött megtakarítások később sem tudnak többlet látra szóló számlaegyenleggé válni. A bank – például a hiteltörlesztés során hozzá visszaérkező – hivatalos pénzekből fizeti ki a lejáró megtakarításokat. A lekötött megtakarításokat ezért nem széles értelemben vett pénzként, inkább befektetésként érdemes számon tartani.

A hitelezéskor a pénzmennyiség nem változik, azaz szétválik egymástól a hitelezés és a pénzteremtés.

Kedvezményes jegybanki kölcsön korlátozása

A bankok könnyen kijátszhatnák a teljes hivatalos pénzfedezet előírást, ha megmaradna az ún. jegybanki rendelkezésre állás lehetősége. A jegybanki rendelkezésre állás azt jelenti, hogy a jegybank – a bankok kérésére – hivatalos pénzt ad kölcsön a bankoknak. Igaz, a jegybank a kölcsönért cserébe fedezetet kér, a jegybank azonban elfogadja fedezetnek a bankok által hitelezéskor teremtett követeléseket (például egy aláírt jelzálogszerződést) is.

Hiába a teljes hivatalos pénzfedezet előírása, ha a jegybanki rendelkezésre állás megmarad, hiszen ekkor a bankok hitelezéskor pénzmennyiséget tudnának növelni: a bankok meg tudnának felelni a teljes hivatalos pénzfedezet előírásnak úgy, hogy számlapénzteremtő hitelezést követően a hitelpapírok ellenében a jegybanktól hivatalos pénzt kérnének kölcsön.

Tehát a teljes hivatalos pénzfedezet megkövetelése csak akkor választja szét a hitelezést és a pénzteremtést, ha azzal párhuzamosan a jegybanki rendelkezésre állás is megszűnik.

1B) Bankrendszer szétválasztása számlavezető és hitelező bankokra

Amennyiben a számlavezetés és a hitelezés egy intézményen belül van, úgy a bank hitelezési tevékenysége kockázatot jelent a számlapénzek biztonságára: a hitelek nem teljesítése esetén a bank idővel nem fog rendelkezni elegendő hivatalos pénzzel a számlapénzek fedezetéhez.

A számlapénzek teljes biztonsága érdekében célszerű lehet szétválasztani a bankrendszert számlavezető és hitelező bankokra, melyek tevékenysége a következő feladatokra koncentrálódna: 

- A számlavezető bankok a pénzforgalom lebonyolítását végzik, azaz ezek vezetik mindenki számláját és ezen belül történnek meg az utalások. A számlavezető bankoknál csak látra szóló betétek vannak a forrásoldalon. Az itt lévő számlaegyenlegek mögött teljes mértékű jegybankpénz-fedezet áll az eszközoldalon, ez garantálja a számlapénzek biztonságát.

- A hitelező bankok megtakarításokat (befektetéseket) gyűjtenek és helyeznek ki. A hitelező bankoknál nem lehet látra szóló betét. A hitelező bankok eszközoldalán hitelek (átmenetileg számlavezető bankoknál lévő számlaegyenlegek), forrásoldalán lekötött megtakarítások állnak.

A szétválás a következőképpen érintené a számlavezető és a hitelező bankok működését:

Hitelezés során a hitelező bankoknál esetlegesen keletkező veszteség terhét a bank tulajdonosai és az ott megtakarítást elhelyező befektetők állják. A hitelező bank esetleges csődje azonban nem érinti a számlavezető bankokon keresztül működő pénzforgalmi rendszert: a tranzakciók változatlan mennyiségben és biztonságban folytatódhatnak.

Maga a hitelezés úgy valósul meg, hogy a hitelező bank is számlát nyit a számlavezető banknál. Így mind a megtakarító, mind a hitelező bank, mind a hitelfelvevő számlával rendelkezik a számlavezető banknál. A megtakarítók a hitelező bank – számlavezető banknál vezetett – számlájára utalják át a megtakarításra szánt számlaegyenlegeiket, majd a hitelező bank később innen folyósítja a kihelyezett összeget a hitelfelvevő számára.

Bár a megtakarításhoz és a hitelezéshez kapcsolódó számlaegyenleg utalások a számlavezető bankoknál mennek végbe, a megtakarításról (befektetésről), valamint a hitelfelvételről szóló feljegyzések a hitelező bank mérlegében jelennek meg. 

Megtakarításkor nő a hitelező bank mérlege: eszközoldalon nő a – számlavezető banknál vezetett – számlaegyenleg, forrásoldalon pedig nő a lekötött megtakarítás (befektetés), ami a hitelező bank részéről egy kötelezettség. Hitelnyújtáskor a hitelező bank mérlegének eszközoldala változik: számlapénz helyett hitel jelenik meg, ami egy követelés a bank részéről.

A pénzmennyiség mindig a hivatalos pénz mennyiségével egyezik meg, amely egy része hivatalos pénzként, egy másik része a számlavezető bankoknál – teljes mértékben hivatalos pénzzel fedezett – számlaegyenlegek formájában áll a gazdaság rendelkezésére.

Ugyanaz a hivatalos pénz újra és újra megtakarításra (befektetésre) és hitelkihelyezésre kerülhet. A megtakarításokat (befektetéseket) és a hiteleket a hitelező bank mérlege rögzíti. A befektetések ebben a változatban sem válnak többlet számlaegyenleggé. A hitelező bank – például a hiteltörlesztésekből hozzá visszaérkező – hivatalos pénzekből fizeti vissza a befektetők pénzét; a kapcsolódó utalások mind a számlavezető bankoknál történnek.

Ebben a rendszerben tehát – akárcsak az első pontban bemutatott változatban – szétválik a hitelezés és a pénzteremtés; ezen felül a számlapénzek teljes biztonságba kerülnek.

Az intézményi szétválasztás tehát teljes mértékben elválasztja egymástól a két különböző szolgáltatást: a biztonságos számlavezetést és a kockázatos hitelezést; ez azonban azzal jár, hogy az ügyfeleknek az intézményen kívülre kell utalni akkor, amikor számlaegyenlegüket lekötött megtakarításra kívánják váltani. Javasolható egy olyan alváltozat is, ahol az 1A és az 1B változat előnyei ötvözésre kerülnek: ahol a számlavezető és a hitelező intézmény, bár jogilag különáll, az ügyfél számára mégis egy felületen jelentik meg.

2A) Pénzteremtés állami monopolizálása

A hitelezés és a pénzteremtés szétválasztás megoldáskeresésének másik iránya, hogy elkerüljük, hogy a bankok számlaegyenlegei pénzként viselkedhessenek.

Folytassuk az előző rész gondolatmenetét, ahol ott jártunk, hogy a bankrendszer két részre vált, számlavezető és hitelező bankokra. A számlavezető bankok számlaegyenlegei mögött teljes hivatalos pénzfedezet áll és nincs jegybanki rendelkezésre állás.

Felmerül a kérdés, hogy mi értelme annak, hogy a számlavezető bankok egyik oldalon jegybanki számlaegyenlegeket gyűjtenek, a másik oldalon pedig számlaegyenlegeket mutatnak ki ügyfeleik számára. Feltéve, hogy a jegybank is – akárcsak bármely kereskedelmi bank – alkalmas a lakossági és vállalati számlavezetésre és a pénzforgalom lebonyolítására, a többféle banki számlavezetői rendszer párhuzamos megléte társadalmilag feleslegesnek tűnik.

Mint tudjuk, a számlavezetésért és kapcsolódó pénzforgalmi szolgáltatásokért a bankok jellemzően jelentős díjat számolnak fel a társadalommal szemben (Magyarországon például ez az összeg közel 320 Mrd forint volt 2018-ban, az éves GDP közel 0,75 százaléka). Emellett az államnak és a jegybanknak folyamatosan ellenőrizni, és adott esetben támogatni kell a bankokat annak érdekében, hogy a bankoknál lévő számlaegyenlegek teljes biztonságban legyenek, mindig átválthatók legyenek hivatalos pénzre, készpénzre.

Mindezen megfontolásokból a jegybank (állam) monopolizálhatja a számlavezetést, azaz előírhatja, hogy kizárólag az általa kibocsátott számlaegyenlegeket lehet pénzként használni. A számlapénz-kibocsátás monopolizálása talán merész felvetésnek tűnik első hallásra, de érdemes látni, hogy ez tartalmilag ugyanaz a tiltás, mint az, hogy a bankok nem bocsáthatnak ki papírpénzt.

Amennyiben a bankok nem tudnak (látra szóló) számlaegyenleget megjeleníteni, úgy nem tudnak saját számlapénzzel fizetni hitelnyújtáskor. A bankoknak először hivatalos pénz (jegybankpénz) megtakarítással kell rendelkezniük megtakarítóktól, majd ezt közvetíthetik a hitelfelvevők felé.

Technikailag a hitelezés úgy nézne ki, hogy a bankok számlát nyitnak a jegybanknál. A megtakarítók erre a számlára utalhatnak hivatalos pénzt, és a bank pedig innen utalhat a hitelfelvevőknek.

Ebben a rendszerben a pénzmennyiség mindig a hivatalos pénz mennyiségével egyezik meg, mivel nincs más pénz, mint a hivatalos pénz. A bankok meglévő jegybankpénzeket közvetítenek. A hitelezés és a pénzteremtés így szétválik egymástól.

A számlapénz állami monopolizálásával (párhuzamosan a jegybanki rendelkezésre állás megszűnésével) tehát az első két pontban bemutatott pénzügyi rendszerhez hasonló jön létre: ahol a hitelezés és a pénzteremtés különválik. A változat további előnye – azon túl, hogy az 1B változathoz hasonlóan megteremti a számlaegyenlegek teljes biztonságát –, hogy közjószággá válik a pénzforgalom, jelentős összeget spórolva meg ezzel a társadalom számára.

2B) Digitális jegybankpénz bevezetése

A jegybank és az állam valószínűleg kifejezett tiltás nélkül is elérheti, hogy a banki számlaegyenlegek népszerűsége csökkenjen önmagában azáltal, hogy kedvező feltételek mellett modern pénzt bocsát ki, bevezeti a digitális jegybankpénzt, azaz – az előző pontban bemutatott módon – számlát vezet a lakosság és a vállalatok számára.

A számla használata és a rajta történő összes művelet, kapcsolódó szolgáltatás, beleértve a (virtuális, mobiltelefonnal működő) bankkártya-használatot ingyenes lehet. A jegybank ugyanazt a kamatot biztosíthatja a háztartásoknak és a vállalatoknak, mint a bankoknak. A jegybanki digitális alternatíva biztosításával párhuzamosan pedig az állam és a jegybank megszüntetheti a bankok kedvezményeit, felhagyhat a bankbetétbiztosítással és a jegybanki rendelkezésre állással.

Ezt követően minden vállalat és háztartás számára a digitális jegybankpénz a racionális választás, amely választást az állam különböző további eszközökkel támogathat.

Népszerű digitális jegybankpénz esetén (és jegybanki rendelkezésre állás hiányában) a bankok elveszítik azt a képességüket, hogy egyszerűen a számlaegyenlegek növelésével hitelt nyújtanak, azaz, hogy hitelezéskor pénzt teremtenek.

Bár a bankok megteremthetik a számlaegyenlegeket hitelezéskor, a hitelfelvevők, illetve azok, akikhez a számlaegyenleg kerül, a banki számlaegyenlegeket átváltják digitális jegybankpénzre. Az átváltás biztosításához a bankrendszernek tényleges jegybankpénzzel kell rendelkeznie. Ezért a bankoknak érdemes már a hitelezést megelőzően jegybankpénz-megtakarítással rendelkezniük, annak érdekében, hogy ne kerüljenek azonnal bajba a hitelnyújtást követően.

Népszerű digitális jegybankpénz esetén tehát a banki számlapénzek állandóan átváltódnak digitális jegybankpénzre, ezért a bankok korlátozott mértékben tudnak számlaegyenleget növelni, azaz pénzt teremteni. A pénzmennyiség hasonló a hivatalos pénz mennyiségével. Ebben a rendszerben a bankok leginkább rendelkezésre álló jegybankpénz-megtakarítások birtokában hitelezhetnek, tehát csak közvetítők megtakarítók és hitelfelvevők között, mivel a hitelezés és a pénzteremtés szétválik egymástól.

Ez a változat hasonló a 2A pontban bemutatotthoz, azzal a különbséggel, hogy az állam nem monopolizálja a számlapénzteremtést, hanem csak kedvező számlavezetési alternatívát kínál fel a lakosság és a vállalatok számára, ezzel azonban hasonló hatást ér el: a banki (látra szóló) számlaegyenlegek jelentős része átvándorol digitális jegybankpénzbe.

Összefoglalás

A bankok azért képesek hitelezéskor pénzt teremteni, mert (1) a semmiből – hivatalos pénzfedezet hiányában is – jeleníthetnek meg számlaegyenlegeket, és mivel (2) ezeket a számlaegyenlegeket használjuk pénzként. A hitelezés és a pénzteremtés különválasztható, ha a szabályozó (1) betiltja, hogy a bankok a semmiből – hivatalos pénzfedezet hiányában – számlaegyenlegeket mutathassanak ki, (2) korlátozza a bankszámlaegyenlegek pénzként való használatát.

A kétféle megoldási irányon belül két-két alváltozat lehetséges; így a hitelezés és a pénzteremtés szétválasztható az alábbi négy különböző módon:

1. Teljes hivatalos pénzfedezet előírása 

A) Teljes hivatalos pénzfedezet előírása bankon belül

B) Bankrendszer szétválasztása számlavezető és hitelező bankokra

2. Magánpénzteremtés korlátozása

A) Pénzteremtés állami monopolizálása

B) Digitális jegybankpénz bevezetése

Mind a négy változat esetén szükséges a jegybanki rendelkezésre állás korlátozása. Ekkor minden változat esetén igaz, hogy a pénzmennyiség megegyezik a hivatalos pénz mennyiségével. A hitelezés során a bankok először jegybankpénz-megtakarításokat gyűjtenek, majd ezt hitelezik ki; a bankok csupán közvetítők megtakarítók és hitelfelvevők között. A hitelezési folyamat során nem teremtődik új pénz, tehát a hitelezés és a pénzteremtés különválik.

Külön cikkben fogjuk majd elemezni, hogy hogyan teremtődik a hivatalos pénz az új rendszerben. Egy másik cikkben kerül bemutatásra, hogy az itt felvázolt javaslatok egy-egy már meglévő, részben más problémákra gyógyírt kínáló pénzügyi reformjavaslatot takarnak. Szintén külön cikkben vizsgáljuk majd, hogy milyen előnyei és esetleges hátrányai vannak a felvázolt pénzügyi rendszernek a jelenlegihez képest.