A mainstream közgazdászok a hosszú távú kamatokat elsősorban az inflációs várakozásokból vezetik le. Az érvelés szerint a hosszú távú kamatoknak tartalmaznia kell a várt inflációt, illetve egy pozitív reálkamatot, hiszen senki sem adná kölcsön a pénzét abban az esetben, ha nem kapna érte legalább ugyanannyit vissza reál értelemben.

Egy másik feltevés szerint a hosszabb távú kamatokat a megtakarítások iránti kereslet és kínálat határozza meg. Számos tankönyv klasszikus keresleti és kínálati viszonyokat feltételez a hitelpiacon: ha nő a hitelek iránti kereslet, vagy csökken a megtakarítások kínálata, akkor nő azok ára; azaz a kamat, és fordítva.

A fenti bemutatott összefüggések érvényesek lehetnek a közpénzrendszerben vagy a digitális jegybankpénz rendszerben, ahol a bankoknak előbb megtakarítással kell rendelkezniük ahhoz, hogy hitelt tudjanak nyújtani; ekkor a bankrendszer magasabb kamat mellett vonzhat magához több megtakarítást.

A jelenlegi pénzügyi rendszer azonban a következőképpen működik:

Egyrészt, a jelenlegi pénzügyi rendszerben a bankok végtelen mennyiségű hitelt nyújthatnak. A bankok nem meglévő megtakarításokat közvetítenek, hanem hitelezéskor „megtakarítást” (pénzt) teremtenek. Ha van is olyan tényező – például likviditási vagy tőkemegfelelési szabályok – amelyek korlátozhatják a pénzteremtést, a meglévő megtakarítások nem ilyenek.

Másrészt, a jelenlegi pénzügyi rendszerben a kockázatmentes hitel kamata a jegybanki alapkamat szintjéhez közelít. A jegybank korlátlanul ad kölcsön jegybankpénzt a bankok számára alapkamat közeli szinten; így a bankoknak megéri hitelt nyújtani kockázatmentes szereplők számára, picivel az alapkamat felett.

A gazdaság a bankok tartozását, számlapénzeit használja pénzként, ezért a jegybank és az állam különböző eszközökkel közvetetten biztosítja azokat. Egy, az országban meghatározó bank – hacsak nem gazdálkodik rendkívül felelőtlenül – nem fog csődbe menni.

Az állam – a hazai pénzben jegyzett adósságát illetően – pedig azért van egyedi helyzetben, mert a jegybank elfogadja az államkötvényeket fedezetként, ezért – függetlenül attól, hogy mennyire fenntartható az állam adóssága – a bankoknak mindig megéri a hazai pénzben jegyzett államkötvényeket megvásárolni – azaz saját gyártású számlapénzt adni az államkötvényekért cserébe – az alapkamat feletti szinten.

Ezért a gyakorlatban mind a nagy bankok, mind az állam (hazai pénzben) kockázatmentes szereplőnek számítanak. Ezzel szemben a vállalati és a lakossági hitelek kamatai – a kockázatmentes kamatszint felett – tartalmaznak egyrészt egy kockázati felárat, másrészt egy, a bankok nyereségét tartalmazó felárat, amely kevésbé versengő vagy kevésbé hatékony bankrendszer esetén meghatározó lehet.

Bár a jegybank csak a rövidtávú kamatokat határozza meg, a bankok folyamatosan képesek lesznek rövidtávú hitelt felvenni a jegybanktól a mindenkori alapkamathoz közeli szinten a jövőben is, így a bankok a rövidtávú kölcsönök folyamatos megújításával elő tudják állítani maguknak a hosszabb távú finanszírozást.

A bankoknak ezért nem csak rövidtávra, hanem minden időtávra érdemes hitelt nyújtani kockázatmentes szereplők részére az alapkamat, illetve a várható jövőbeni alapkamatok összeláncolásával meghatározható, ún. várható alapkamatpálya felett.

Amennyiben a kockázatmentes piaci kamatok eltérőek lennének, mint az alapkamatpályára vonatkozó várakozás, úgy nyereségre lehetne szert tenni. Például, ha a tíz éves államkötvény kamata 3 százalék, az alapkamatra vonatkozó várakozás pedig az, hogy nulla marad tíz éven át, úgy egy bank nyereségre tehet szert az államkötvény megvásárlásával.

Amennyiben az alapkamatpályára vonatkozó várakozás helyesnek bizonyul, úgy a bank tíz éven át folyamatosan meg tudja újítani a finanszírozását 0 százalékon, és így minden évben megnyerheti a 3 százalék kamatkülönbözetet. Versengő bankrendszer esetén azonban az ilyen nyereségszerzési lehetőségek gyorsan megszűnnek.

A hosszabb távú kockázatmentes kamatszintek ezért közelíteni fognak a jegybanki alapkamatpálya- várakozáshoz. Így – versengő bankrendszer esetén, bizalmi válságoktól eltekintve – a hosszú távú bankközi és államkötvény-piaci kamatok az alapkamatpálya-várakozást tükrözik.

Így hosszabb távon is korlátozott a jelentősége az inflációs várakozásoknak vagy a megtakarítások iránti keresletnek és kínálatának, mivel a kamatokat a jegybanki alapkamat és az arra vonatkozó várakozások alakítják.