A pénzteremtés valódi folyamatának megértése az első lépés a megvilágosodás felé vezető úton

    a pénzteremtés valódi folyamatának megértése az első lépés a megvilágosodás felé vezető úton

    A jelenleg uralkodó mainstream közgazdaságtan képviselőinek többsége még mindig a jegybankot tekinti a fő pénzteremtőnek a gazdaságban, a kereskedelmi bankok szerintük csupán pénzközvetítő szerepet töltenek be. A pénzteremtési gyakorlat helytelen értelmezése megnehezíti a jelenlegi pénzügyi rendszer hibáinak felismerését, és annak az igénynek a megfogalmazódását, hogy egy kevésbé egyensúlytalan és igazságosabb pénzügyi rendszer létrehozására van szükség.

    Ezért, mielőtt tovább haladnánk a digitális jegybankpénz javaslat részletes bemutatásának irányába, szeretnénk még egyszer visszatérni az alapokhoz; bemutatni a pénzteremtés valódi folyamatát, az esetleges vitákhoz egy tárgyilagos vitaterepet, illetve néhány további forrást ajánlani.

    ***

    A kereskedelmi bankok – amint már korábbi írásainkban is kifejtettük - pénzt teremtenek a semmiből, amikor hiteleznek vagy eszközt vásárolnak. Például, amikor valaki jelzáloghitelért folyamodik egy bankhoz, akkor a bank – feltéve, hogy elfogadja a kérelmet – a hitelfelvevő számára a semmiből pénzt teremt oly módon, hogy a számlaegyenlegét megnöveli a felvett hitel összegével. A bank eszközoldalon egy hitelpapírra tesz szert (a hitelfelvevő tartozik a banknak ekkora összeggel), forrásoldalon pedig betétet teremt a hitelfelvevő számára a semmiből.

    Egyes bankoknál lehetnek korlátai a pénzteremtésnek. A példát folytatva, a hitelfelvevő átutalja a felvett hitel összegét az ingatlan eladójának, akinek a számlája egy másik bankban van. A két bank jegybankpénzben számol el egymással. Mindkét banknak van számlája a jegybanknál, ezeken a számlákon keresztül a hitelt nyújtó bank jegybankpénzt utal az eladó bankjának. Abban az esetben, ha egy bank túl sokat hitelez a versenytársaihoz képest, és tőle a betétek folyamatosan kifele áramlanak, úgy az adott bank – hacsak likviditásbő versenytársai nem adnak folyamatosan kölcsön jegybankpénzt a bankközi piacon – egy idő után nem fog rendelkezni elegendő jegybankpénzzel az utalásokhoz.

    Abban az esetben azonban, ha a bankok nagyjából azonos ütemben bővítik a hitelezést, a bankok közötti jegybankpénz­-utalások kiegyenlítik egymást. Ekkor a bankrendszer egésze és az egyes bankok számára nincs szükség többlet jegybankpénzre hitelezéskor, a hitelezéskor nő a bankok mérlege.

    A kötelező tartalékolás szintén nem korlátja a pénzteremtésnek; egyrészt annak mértéke alacsony, a legtöbb fejlett országban néhány százalék; másrészt a bankok a saját maguk által teremtett papírokkal (például jelzálogpapírokkal) szemben is kérhetnek kölcsön pénzt a jegybanktól, amelyet felhasználhatnak a kötelező tartalék megfeleléshez. A folyamat a legtöbb országban részben automatizált; megfelelő fedezet mellett a bankok egy kattintással semmiből teremtett jegybankpénzt kérhetnek maguknak a jegybanktól. Ráadásul elég utólag megfelelni a tartalékolási kötelezettségnek.

    A bankok tehát először hiteleznek, ezzel párhuzamosan betétet teremtenek a semmiből, és csak ezután gondoskodnak a hitelezéshez szükséges tartalékokról, amelyet beszerezhetnek a jegybanknál azáltal, hogy az általuk teremtett hitelpapírok egy csekély százalékát a jegybanknál becserélik jegybankpénzre.

    Magyarországon a korábbi időszak örökségeként a jegybank egyelőre túl sok devizát tartalékol, és ennek eredményeképpen túl sok jegybankpénzt képez. Így a magyar bankrendszer egésze hagyományosan több mint elegendő jegybankpénzzel rendelkezik a kötelező tartalék megfeleléshez, ezért a hazai bankrendszer egészének nincs szüksége a jegybanktól kölcsönkérni jegybankpénzt. A likviditásszűkében lévő bankoknak a likviditásbő bankok adnak kölcsön jegybankpénzt a bankközi piacon.

    Globális szinten a bankoknak szintén nincs szükségük (legfeljebb átmenetileg) előzetes megtakarításra ahhoz, hogy hazai pénzben jegyzett államkötvényt vásároljanak. Amikor egy bank államkötvényt vesz, akkor végül a bank eszközoldalára kerül az államadósság, a bank forrásoldalára pedig a semmiből teremtett betét.

    Igaz, hogy az államadósság lejegyzésekor a bankrendszer jegybankpénzzel fizet az állam számára, és hogy ezt teljesíteni tudja, a banknak tényleges jegybankpénzzel kell rendelkeznie. Az állam számára átutalt jegybankpénz azonban visszaáramlik a bankrendszerbe akkor, amikor az állam elkölti a kötvénykibocsátáskor befolyt összeget. Ilyenkor az állam utal pénzt a háztartások és a vállalatok bankszámlájára; az utalást a bankok akkor fogadják be, ha az állam jegybankpénzt utal a bankok számára.  Emellett a bankok az államkötvényt a jegybanknál – némi haircut mellett, azaz a teljes értéknél valamivel kisebb mértékben – jegybankpénzre cserélhetik, így utólag megteremthetik az államkötvény vásárlásához szükséges „megtakarítást”.

    Bár a makroprudenciális szabályozások korlátot jelenthetnek, nincs technikai akadálya annak, hogy a bankrendszer akár végtelen mennyiségű pénzt teremtsen, amennyiben van elég hitelfelvevő, illetve fedezetként bevonható eszköz.

    ***

    Sokan kérdezhetik, hogy mégis, mi a bizonyíték, miért vagyunk annyira biztosak abban, hogy a bankok hitelezéskor nem meglévő megtakarításokat közvetítenek, hanem a semmiből teremtenek pénzt. A pénzteremtés folyamata tárgyilagosan igazolható a banki mérlegek felrajzolásával és a gazdasági események könyvelésével.

    Ne ijedjünk meg a számviteltől! A kettős könyvelés lényege mindössze annyi, hogy rögzítjük egyrészt, hogy mije van egy adott gazdasági szereplőnek, másrészt pedig azt, hogy miből. A kockásfüzet bal oldalán lévő eszközoldal a „Mi” kérdésre, a jobb oldalán lévő forrásoldal pedig a „Miből” kérdésre ad választ. Például, ha hitelből veszünk egy 30 millió forint értékű lakást, akkor a mérlegünk eszközoldalára kerül a 30 millió forintos lakás; forrásoldalára pedig 30 millió forint tartozás.

    A banki mérleg különlegessége, hogy míg más gazdasági szereplőnek ahhoz, hogy pénze legyen, vagy külső forrással (kölcsönnel) vagy saját megszerzett pénzzel kell rendelkeznie; addig a bank tartozását pénzként használják más gazdasági szereplők, azaz a bank forrásoldala maga a pénz.

    Korábban szó esett arról, hogy a betétek, bár elvileg a bankok tartozása, – de, mivel a gyakorlatban ezeknek nincs tényleges lejárata – korlátozott mértékben tekinthetők tényleges adósságnak. A banki mérleg forrásoldalán tehát a „miből” kérdésre részben a „semmiből” a válasz. Mindez azért van így, mert a bankok tartozását használjuk pénzként. A banki mérleg forrásoldalának tartalma: kinek van „pénze” (valójában jegybankpénzre vonatkozó követelése) a banknál; eszközoldalának tartalma pedig: mi a fedezete ennek a pénznek?

    A számviteli bevezető után, visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, kövessük nyomon a pénzteremtés folyamatát! Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy egyetlen egy bank van a gazdaságban, amelyhez bemegy egy hitelfelvevő. A hitelfelvétel előtti pillanatban a bank mérlegének eszközoldalán elsősorban hitelek, némi jegybankpénz; a forrásoldalán pedig elsősorban háztartások és vállalatok betétei állnak.

    Amikor a hitelösszeg „folyósításra” kerül, akkor a bank mérlege bővül; eszközoldalon a hitelfelvevő hitelével, a forrásoldalon pedig a hitelfelvevő számlaegyenlegének növekedésével. Minden más mérlegtétel változatlan marad. A hitelfelvevőnek tehát úgy lesz több pénze, hogy senki másnak nem lesz ettől kevesebb pénz a betétszámláján.

    Akkor lenne igaz a pénzközvetítői szemlélet – miszerint a bank a megtakarítók pénzét összegyűjti, majd azt kikölcsönzi -, ha valakinek kevesebb pénze lenne a hitelfelvételt követően; vagy ha a kölcsön nyújtásának előfeltétele lenne az előzetes megtakarítás. Belátható azonban, hogy attól, hogy valaki hitelt vesz fel, még senkinek sem csökken le a betétszámlája; és az is belátható, hogy – mivel a bank a saját tartozásával tud fizetni – a hitelnyújtás független attól, hogy korábban mennyi betét volt a bankban.

    A pénzközvetítői modell akkor állná meg a helyét, ha a hitelfelvevő nem fogadná el a bank tartozását, a bankbetétet, hanem hivatalos pénzben, jegybankpénzben kérné ki a felvett összeget. A jelenlegi rendszerben a háztartások és a vállalatok számára elérhető jegybankpénz a készpénzre korlátozódik, így a hitelfelvevő úgy kérheti ki a hitelösszeget hivatalos pénzben, ha azt készpénzben kéri.

    Amennyiben a hitelfelvevő készpénzt kér, úgy a bank nem tud a saját tartozásával fizetni. Bár a bank első lépésben, a hitel folyósításakor ugyanúgy eszközoldalon hitelt, forrásoldalon pedig betétet teremt a semmiből, ez a teremtett betét nem marad meg a bankrendszerben, mivel azt a hitelfelvevő készpénzre váltja át. A készpénzfelvételkor a hitelfelvevő betétszámlája csökken, cserébe készpénzt kap. Ekkor a bank mérlegének mindkét oldala szűkül; eszközoldalon csökken a jegybankpénz mennyiség, forrásoldalon pedig a betétmennyiség.

    Egy lépéssel a folyamat elé menve: ahhoz, hogy a bank rendelkezzen elegendő készpénzzel a kifizetéshez, előzetes jegybankpénz-megtakarításra van szüksége. Mivel változatlanul egy bankban gondolkodunk, ennek fő forrása, hogy egy háztartás vagy vállalat korábban készpénzt helyezett el a bankban.

    Tehát akkor, amikor a gazdaság készpénz alapú, vagyis a hitelfelvevők a folyósított hitelt jellemzően készpénzben kérik ki, akkor megállja a helyét a pénzközvetítői modell. Abban az esetben azonban, amikor a gazdaság számlapénz alapú, és ezt a számlapénzt a bankrendszer teremti, akkor a pénzközvetítői modell nem állja meg a helyét, mivel ekkor a bankrendszernek hitelnyújtáskor nincs szüksége előzetes megtakarításra, a bankrendszer a saját tartozásával fizet, a hitelnyújtás így egyúttal pénzteremtést is jelent.

    Bár némileg bonyolódik a pénzteremtés folyamatának számviteli szemléltetése, ha több bank létezik a gazdaságban, de ebben az esetben is ugyanezek a bemutatott összefüggések azonosíthatók – feltételezve, hogy a bankok közötti jegybankpénz-áramlások egyensúlyban vannak.

    A pénzteremtéssel kapcsolatos vita tehát tárgyilagossá tehető a mérlegek felrajzolásával és a pénzteremtés lépéseinek rögzítésével.

    ***

    A Pénzriporton először 2014-ben egy videóban mutattuk be a pénzteremtés valódi folyamatát.  A Bank of England tanulmányában 2014-ben, az IMF írásában 2016-ban, az MNB munkatársainak cikkében 2016-ban, a Bundesbank kiadványában 2017-ben, számos hazai közgazdász a közelmúltban megjelent írásaikban elemezték a pénzteremtés gyakorlatát. Ma már egyre több vezető jegybankár is utal elődásában a pénzteremtés tényleges folyamatára.

    Nincs szó arról, hogy a fent említett intézmények, közgazdászok vagy a Pénzriport fedezte volna fel a spanyolviaszt a pénzteremtés kérdésében. Werner, német közgazdász szerint a pénzteremtés tényleges folyamatának ismerete valójában olyan régi, hogy nem is lehet azonosítani, hogy ki volt az első, aki ezt bemutatta. A folyamat általánosan ismert és elfogadott volt az ’50-es évekig, a monetarista forradalom előtti időszakig. Magyarországon Riesz Miklós a ’70-as években szintén ilyen szemléletben mutatta be a pénzteremtés folyamatát. A fent említett, újabb írások tehát a korábbi ismeretek felelevenítésének tekinthetők.

    ***

    Bár jelentős előrelépés történt az elmúlt években, a legtöbb jelenlegi közgazdasági modell, gondolkodási keretrendszer változatlanul a pénzközvetítői modellre épül, így azok alapaxiómái, és sok esetben következtetései is helytelenek.  A pénzteremtés valódi folyamatának megismerése nemcsak az első, de talán a legfontosabb lépés a pénzügyi rendszer megváltoztatásához vezető úton.  Abból, hogy a bankok a semmiből teremtenek pénzt - elsősorban adóssággal szemben -, jelentős mértékben következik, hogy a rendszer egyensúlytalan és igazságtalan, és hogy szükséges egy alternatív pénzügyi rendszer keresése, kimunkálása.

    Épp ezért üdvözlünk minden olyan ismeretterjesztő anyagot, amely a pénzteremtés tényleges folyamatát mutatja be; bátorítunk mindenkit az ezzel kapcsolatos vitákra, a mérlegek felrajzolására, információk, hivatkozások terjesztésére.

     

    A következő blogbejegyzésekben azt járjuk körbe, hogy milyen következményei vannak a pénzteremtés valódi folyamatának, milyen előnyei és hátrányai vannak a jelenlegi pénzügyi rendszernek, melyek azok a tulajdonságok, amelyeket megtartanánk, és melyek azok, amelyeket megváltoztatnánk.

     

    Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Fábián Csabának a pénzteremtéssel kapcsolatos tiszta gondolatokért.

     

    Hozzászólás

1359