PÉNZRIPORT | Blog

A Pénzriport alternatív pénzügyi honlap. A Pénzriport küldetése: ismeretterjesztés a globális pénzügyi rendszer valódi helyzetéről és természetéről, valamint kilépési stratégiák és alternatívák javasolása.

Hogyan védik a jegybankok a bankokat a digitális jegybankpénz bevezetésétől?

2020.05.08. | 3364

A digitális jegybankpénz megfelelő bevezetése a közpénzrendszer modern formájához vezethet. A pénzreformmal a GDP közel 2,5 százaléka nyerhető meg évente. Úgy tűnik azonban, mintha a jegybankok a bankokat védenék a társadalom számára kedvező változtatásokkal szemben.

A digitális jegybankpénz megfelelő bevezetésével a jegybank vezetné minden háztartás és vállalat számláját, a számlavezetés és az utalások ingyenessé válnának. A számlavezetés így közjószággá válna, ezzel a társadalom a GDP közel 1 százalékát megspórolhatja.

Még ennél is jelentősebbek a digitális jegybankpénz bevezetésének velejáró hasznai, mivel a látszólag csak formai változás jelentős tartalmi változást is eredményezhet a pénzügyi rendszerben. A jelenlegi pénzügyi rendszerben ugyanis a bankok teremtik a pénzt a semmiből, elsősorban hitelezéskor. A bankok azért tudnak a semmiből pénzt teremteni, mivel az általuk teremtett számlaegyenlegeket használjuk pénzként, ennek viszont az az oka, hogy a hivatalos pénz formailag elavult, kizárólag készpénz formában érhető el.

A digitális jegybankpénz bevezetésével a hivatalos pénz népszerűbb lehet, mint a magánszektor által teremtett pénz, ezért a (látra szóló) bankbetétek átváltódhatnak digitális jegybankpénzre. A megváltozott helyzetben a bankok csak úgy tudnak hitelezni, ha előtte megtakarítást gyűjtenek össze. Mivel a bankok már nem tudnának pénzt teremteni, az állam feladata lenne, hogy biztosítsa a gazdaság megfelelő pénzellátását.

A bemutatott tartalmi változások eléréséhez azonban az szükséges, hogy a látra szóló bankbetétek összessége digitális jegybankpénzre váltódjon át, valamint, hogy megszűnjön a jegybanki rendelkezésre állás, azaz a jegybank ne adjon kedvezményes kölcsönt a bankok számára. Ekkor jönne létre egy olyan újfajta pénzügyi rendszer, ahol az állam (a jegybank) teremti a pénzt, a bankok feladata pedig a megtakarítások gyűjtésére és hitelkihelyezésekre korlátozódik.

A digitális jegybankpénz bevezetése – a pénzforgalmi hasznok mellett – az alábbi jelentős előnyökkel is járna:

- A pénzteremtés haszna az államnál jelenik meg: a gazdaság pénzellátásához szükséges, a GDP közel 1,5 százalékának megfelelő friss pénzt évente az állam (a jegybank) megteremtheti a költségvetés számára anélkül, hogy ez inflációt okozna.
- Az egyre nagyobb pénzügyi válságok elkerülhetők: a pénzteremtés és a hitelezés különválásával megszűnik a gazdaság eladósodási kényszere; az adósságok leépülhetnek, ugyanis a gazdaság pénzellátása független az eladósodástól.
- A pénzek teljes biztonságba kerülnek, a társadalomnak nem kell a továbbiakban a bankok kockázatát vállalni: az összes pénz a jegybanknál van, a pénzek „fedezete” kockázatmentes állam által kibocsátott tartalék. Mivel a bankok már nem tárolnak pénzeket, kizárólag lekötött megtakarításokat, befektetéseket, így a bankok csődje nem érinti a pénzforgalmat, ezért a bankcsőd nem jelentene veszélyt a társadalomra nézve. Így a bankok számára nyújtott különböző ajándékbiztosítások (jegybanki rendelkezésre állás, betétbiztosítás, bankmentések) megszüntethetők.

Összefoglalva: a digitális jegybankpénz megfelelő bevezetésével tehát a GDP közel 2,5 százaléka nyerhető meg évente, ennyivel több pénz marad az embereknél, illetve a költségvetésben (bár igaz, hogy a másik oldalon pedig közel ennyivel csökken a bankrendszer érdekkörének a nyeresége), emellett pedig a pénzügyi rendszer egyensúlyibbá, biztonságosabbá válik.

A pénzreformerek újracsomagolják a közpénzrendszert

A jelenlegi pénzügyi rendszer egyes hibái (a pénzteremtés haszna a magánszektornál jelenik meg, a pénzteremtés és az eladósodás összekapcsolódása egyre nagyobb pénzügyi válságokhoz vezet, a pénzek nincsenek biztonságban) valójában régóta felismerésre kerültek, ezekre kívánt választ találni a közpénzrendszer, a teljes tartalékolás, illetve a szűk-bankolás rendszere, valamint a Chicago-terv pénzreform-javaslatai. Mivel a jelenlegi pénzügyi rendszer hibái szorosan összekapcsolódnak, az egyik hiba megoldásával, jellemzően megoldásra kerül a többi hiba is; ezért van az, hogy a látszólag különböző motivációjú pénzreform-javaslatok végül ugyanahhoz a megváltozott pénzügyi rendszerhez vezetnek, ahol a pénzteremtés és a hitelezés különválik, a pénzt az állam teremti, a megtakarításokat pedig a bankok közvetítik.

A pénzreformerek jó ideje igyekeznek bemutatni, hogy a pénzreform kedvező a társadalom számára; a világ vezető pénzügyi intézményei és jegybankjai (a továbbiakban összesítve: jegybankok) azonban nem fogadták be ezeket a problémafelvetéseket és javaslatokat.

A jegybankok szerint a jelenlegi pénzügyi rendszer alapvetően jól működik, ha voltak is hibák, a jegybankok levonták ezekből a tanulságokat, még kifinomultabb szabályozásokkal a pénzügyi rendszer megerősítésre került, a hitelezés fenntarthatóvá vált, és igény esetén további változtatásokat lehet eszközölni.

A jegybankok ráadásul olyan gondolkodási keretrendszert építettek ki maguk körül, amelyben a pénzreformerek által bemutatott problémák és a javasolt megoldási lehetőségek nem is léteznek. A következő dogmákat, ellenérveket hangsúlyozzák:

- az állam nem bocsáthat ki pénzképzésre alkalmas eszközt adósságmentesen,
- a pénzteremtés haszna nem, legfeljebb kamatkülönbözetként értelmezhető,
- az állami pénzteremtés inflációt okoz,
- az egyre nagyobb eladósodás nem okoz gondot, mivel a mikro és makroprudenciális szabályokkal a hitelezés fenntartható pályán tartható,
- a bankok pénzügyi közvetítők: megtakarításokat gyűjtenek és hiteleket helyeznek ki,
- a pénz kizárólag valakinek a tartozása lehet,
- a pénz nem létezhet kockázatmentesen, a közjó érdekében szükséges a bankoknál lévő pénzeket biztosítani.

Mivel a jegybankok a jelenlegi pénzügyi rendszert alapvetően jónak ítélik meg, valamint a dogmatikus világukban az alternatív javaslatokat nem tudják megfelelően értelmezni, így inkább figyelmen kívül hagyják azokat.

Ebben a helyzetben a digitális jegybankpénz szószerkezet egy új lehetőséget teremtett a pénzreformerek számára ahhoz, hogy a digitalizáció ürügyén megpróbálják pénzreform- javaslataikat bevinni a jegybankok gondolkodásába.

Maga a digitalizáció szó jelenleg egy olyan varázsszó, amivel mindenki társítani kívánja magát; mivel a jegybankok innovatívnak igyekeznek tűnni, ezért nem lehetnek elutasítók, kénytelenek befogadni azt a kérdést, hogy miért nem vezetnek be pénzt modern formában. A digitális jegybankpénz bevezetése azonban végső soron egy új, a jelenlegitől jelentősen eltérő pénzügyi rendszerhez vezethet.

A digitális jegybankpénz felvetésével ráadásul megfordul a támadó-védekező szerep. A javaslat tárgyilagos elemzése és esetleges elutasítása esetén a jegybankokra várna az a feladat, hogy elmagyarázzák, hogy bár a bankok a semmiből teremtik a pénzt, de mégis jó így a rendszer, kedvezőtlen lenne ennek megváltoztatása

Mit gondolnak a jegybankok a digitális jegybankpénzről

Az elmúlt időszakban több vezető pénzintézet és jegybank jelentetett meg tanulmányt digitális jegybankpénz témában (például BIS, IMF, EKB, Dán Jegybank, Kanadai Jegybank tanulmányai). Kíváncsian olvastuk ezeket az anyagokat, és kerestük, hogy – esetleges elutasítás esetén – milyen érveket hoznak fel a jegybankok a pénzreform-javaslat ellen.

Természetesen elképzelhető, hogy a jegybankok számára a javaslat értelmezése több időt vesz igénybe vagy/és indokolatlanul vagyunk gyanakvóak a jegybankokkal szemben; az említett írások alapján azonban a jegybankok számunkra úgy tűnnek, mintha a bankokat kívánnák védelmezni a társadalom számára kedvező változásokkal szemben; és mintha a tartalmi vita elkerülése érdekében többszintes védvonalat építettek volna ki.

Első védvonal: az új fogalom elbizonytalanítása

A pénzügyi reformerek azt gondolták, hogy a digitális jegybankpénz fogalmát lefoglalhatták maguknak, ezzel szemben jegybanki nyilatkozatok ezt a kifejezést kezdték el használni más tartalmakra is:

- A BIS tanulmánya például három különböző „digitális jegybankpénzt” különböztet meg.
- Bevezetésre került a „bankok számára elérhető (wholesale) digitális jegybankpénz” fogalom, a bankok azonban évtizedek óta digitálisan számolnak el egymással a jegybanknál; ezért félrevezető ezen elszámolási rendszerek fejlesztését "digitális jegybankpénz bevezetése" kifejezéssel illetni.
- Az IMF a „bankokkal közös (PPP) digitális jegybankpénz” mellett érvel, amely fogalom hasonlóan félrevezető, mivel ezt a tartalmat írja le – bruttó elszámolási rendszer mellett – a bankszámlaegyenlegek jegybankpénzzel való fedezése, valamint letétként kezelése. Ez a pénztípus emlékeztet a Chicago terv-ben szereplő számlavezető banki részlegeknél tárolt pénzekre; tartalmi változás azonban csak úgy érhető el, amennyiben a jegybanki rendelkezésre állás korlátozásra kerül, azaz amennyiben a bankok nem tudják saját maguk előállítani a pénzek fedezetét úgy, hogy jegybankpénzt kérnek kölcsön a jegybanktól. Értelmezésünk szerint azonban az IMF nem kívánná korlátozni a jegybanki rendelkezésre állást.
- Megint más jegybankok pedig a megosztott főkönyv és a blokklánc technológiát mutatták be digitális jegybankpénz címszó alatt, amely technológiák – véleményünk szerint – valójában korlátozott mértékben adhatnak tartalmi többletet a pénzreformhoz.

Bár valóban fontos tisztázni, hogy miről beszélünk, a többféle – köztük már meglévő, valamint kevésbé releváns – tartalmak ugyanazzal a szóval illetése – szerintünk – inkább arra alkalmas, hogy elvonja a figyelmet a tartalmi változást ténylegesen eredményező változattól.

Második védvonal: kifogások keresése

A jegybankok a – már sikeresen azonosított, tehát a mindenki számára elérhető – digitális jegybankpénz bevezetését nehezen megvalósíthatónak tüntetik fel. Jegybanki nyilatkozatok szerint a digitális jegybankpénz bevezetése nem a jegybank feladata, az elvonná a figyelmet a jegybank más fontos munkáitól, nehézséget okozna az ügyfelek azonosítása, a terroristák és bűnözők kiszűrése, help-desk üzemeltetése, nagyszámú ügyféligények kezelése, a központosított rendszer kibertámadásoknak lenne kitéve, ráadásul még a jogszabályok sem hatalmazzák fel erre a jegybankot.

Nyilvánvaló, hogy minden változáshoz erőfeszítés szükséges, azonban – azt gondoljuk, hogy – ha néhány fős vállalkozások tudnak működtetni több millió főt kiszolgáló számlavezető rendszert, akkor a feladat a jegybankoknak is sikerülhet; a jogszabályok pedig igény esetén megváltoztathatók.

Harmadik védvonal: a javaslat elfogult mérlegre tétele

A jegybankok a javaslat elemzésekor elfelejtik mérlegre tenni a pénzreformerek által bemutatott fajsúlyos előnyöket, ehelyett kizárólag a jegybankok saját keretrendszerében létező, kevésbé fajsúlyos hasznok kerülnek azonosításra és elemzésre:

- „Pénzügyi bevonódás”: a jegybankok szerint a digitális jegybankpénz hasznos lehet arra, hogy többen használják a pénzt, ez azonban elérhető a bankszámlák kedvezőbb feltételek mellett való elérésével.
- „Készpénztelenítés”: a digitális jegybankpénz csökkentheti a magas társadalmi költséggel járó készpénzhasználatot, de ugyanez elérhető a készpénzhasználat korlátozásával, a banki átutalások, bankkártyás fizetések népszerűsítésével.
- „Pénzügyi infrastruktúra robosztusabbá tétele”: hasznos lehet egy kiegészítő pénzforgalmi infrastruktúra, de a mostani is jól működik.
- „Monetáris politika hatékonyabbá tétele”: a digitális jegybankpénz bevezetésével – párhuzamosan a készpénzhasználat visszaszorításával – lehetővé válik a negatív kamatok bevezetése, anélkül, hogy a készpénz menedéket jelentene, ezáltal nőne a jegybank kamatdöntéseinek inflációra gyakorolt hatása; valamint, ha pedig minden kötél szakad – a defláció elleni küzdelem jegyében – könnyebben kioszthatóvá válik a helikopterpénz. A jegybankok szerint azonban a monetáris politika már így is hatékony, hiszen a jegybankok eddig is elérték az inflációs céljaikat a meglévő eszközökkel.
- „A seignorage haszon nem számottevő”: a jegybankok a pénzteremtés hasznát, az ún. seigniorage bevételt nem a megteremtett összegre, hanem annak kamatkülönbözetére értelmezik, így a jegybanki számítások alapján a haszon értéke csekély, különösen alacsony kamatkörnyezetben.

Összefoglalva: a jegybankok csak a kevésbé fajsúlyos előnyöket elemzik, megállapítják, hogy a digitális jegybankpénz bevezetéséből származó hasznok nem annyira jelentősek, ezek kiaknázhatók digitális jegybankpénz nélkül is.

Negyedik védvonal: „veszélyek” azonosítása

A jegybankok szerint a digitális jegybankpénz bevezetése „veszélyeket” hordozhat, mivel (1) sérülhet a bankok „közvetítő” szerepe, (2) a jegybank túlzott befolyásra tehet szert a hitelezési piacon, valamint (3) bankrohamok alakulhatnak ki.

A bankok „közvetítő” szerepének sérülése

A jegybankok szerint igazságtalan és versenytorzító, ha az állam (a jegybank) megjelenik „betétgyűjtőként” a bankok versenytársaként, mivel ezzel sérülhet a bankok „közvetítő” szerepe. A jegybanki érvelés szerint a digitális jegybankpénz elvonja a bankok forrásait. A bankok forrásaik pótlására vagy (1) kölcsönt kérhetnek a jegybanktól, a jegybank azonban csak pici felár mellett biztosít hitelt a bankoknak, vagy (2) a bankoknak a megtakarítókat kell meggyőzniük, hogy mégis a bankba való befektetést válasszák a digitális jegybankpénz helyett, ez azonban csak magasabb kamat ajánlása mellett lehetséges. Mindkét esetben nő a bankok forrásköltsége. Megnövekedett forrásköltség esetén – folytatódik az érvelés – a bankok csak úgy tudják fenntartani a nyereségességüket, ha emelik a hitelek kamatait, ekkor viszont romlik a gazdaság finanszírozása, így lassul a gazdaság.

Érdemes először magyarra (angolra) lefordítani a jegybankok érvelését, valamint érdemes látni, hogy a jegybankok a változások hatásait – helytelenül – a jelenlegi pénzügyi keretrendszerben szerzett tapasztalatok alapján értékelik.

Amit a jegybankok „betétgyűjtésnek” hívnak, az valójában pénzteremtés, amit pedig a bankok „közvetítő” szerepén értenek, az pedig a bankok azon képessége, hogy hitelezéskor a semmiből pénzt teremtenek.

A jegybankok azon meglátása helytálló, miszerint a digitális jegybankpénz bevezetésével a bankok forrásgyűjtése nehezebbé válik, ugyanis a bankok nem tudnak többé a semmiből pénzt teremteni, és nem tudnak kedvező feltételekkel kölcsönt kapni a jegybanktól, így kénytelenek megtakarításokat gyűjteni a hitelezéshez; a megtakarítókat pedig csak úgy lehet meggyőzni arról, hogy a bankba fektessék a pénzüket, ha a bankok magasabb kamatot fizetnek, mint a digitális jegybankpénz kamata.

Bár a bankok forrásköltségének emelkedése nem jelenti automatikusan a hitelkamatok emelkedését, ugyanis az is elképzelhető, hogy a banki forrásköltségek emelkedése inkább a kamatmarzsok és a banki nyereségesség csökkenését eredményezik; általánosságban valóban az valószínűsíthető, hogy a forrásköltségek emelkedése a hitelkamatok emelkedéséhez vezethet.

A jelenlegi pénzügyi rendszerben a hitelezés lanyhulása a gazdasági növekedés lassulásához vezet, mivel elsősorban hiteleken keresztül kerülnek friss pénzek a gazdaságba. A megváltozott pénzügyi rendszerben azonban a bankok forrásköltségének emelkedése nem jelent automatikusan „finanszírozási” szűkösséget a gazdaságban. Érdemes látni, hogy a gazdaságnak nem általában hitelekre, hanem egyrészt egyre több pénzre van szüksége a bővülő ügyletek lebonyolításához, másrészt pedig elegendő hitelre a termelő beruházások megvalósításához.

Az új pénzügyi rendszerben mindkettő biztosítva lenne: a pénzeket az állam (a jegybank) teremti a gazdaság igényeinek megfelelően, a beruházási hitelek forrását pedig – alapesetben – a megtakarítók biztosítják; szűkösség esetén pedig a jegybank változatlanul bővítheti a hitelkínálatot a jelenlegi rendszerben már ismert célzott hitelezési programokkal.

A jegybank „túl nagy” befolyásra tesz szert a hitelezési piacon is

A jegybankok további aggálya, hogy az állam (a jegybank) nem csak a „betétgyűjtés” (pénzteremtés), hanem a hitelezés területén is versenyezne a bankokkal. Az érvelés szerint a jegybank kénytelen lenne valahova befektetni azt a pénzt, amely a bankbetétekből hozzá kerül. A jegybank vásárolhatna államkötvényt, de ezzel sérülne a monetáris finanszírozás tilalma. Ha viszont a jegybank nem államkötvényt vásárol, akkor pedig kénytelen a pénzt a bankoknak kölcsönadni, ezzel viszont a jegybank túl nagy befolyásra tenne szert a hitelpiacon.

Az érvelés egyik hibája, hogy összemosásra kerül az átmeneti időszak, valamint az új rendszer általános felállása. Az átmeneti időszakban a jegybank valóban kölcsönpénzt biztosíthatna a bankoknak annak érdekében, hogy a bankok képesek legyenek átváltani a látra szóló bankbetéteket digitális jegybankpénzre. A jegybank megvásárolhatja a bankok államkötvényeit. A jegybank további hiteleket nyújthat a bankoknak például a bankok eszközei – kihelyezett hitelei, például jelzálogszerződések – fedezete mellett. Ahogy azonban a hitelek visszafizetésre kerülnek az adósoktól a bankok felé, úgy a bankok folyamatosan visszafizetik a kölcsönt a jegybank számára, így idővel a bankok számára nyújtott hitelek eltűnnek a jegybank mérlegéből. Hosszabb távon és általánosságban a jegybank azonban az új rendszerben – alapesetben – nem avatkozik be a hitelezési folyamatokba.

A jegybankok aggálya, miszerint a jegybank államkötvény-vásárlása felveti a monetáris finanszírozás tilalmának kérdését, okafogyottá válik, mivel a digitális jegybankpénz bevezetésével és a banki pénzteremtés ellehetetlenülésével párhuzamosan a pénzteremtés eleve állami (jegybanki) feladat lenne, így ez az értelmetlen szabályozás eltörlésre kerülhetne.

Bankrohamok

A jegybankok további félelme, hogy a digitális jegybankpénz bevezetése könnyen bankrohamokhoz vezetne.

Jelenleg nincs formailag versenyképes alternatívája a bankok által teremtett számlaegyenlegeknek, ezért a bankoknál lévő pénzek (számlaegyenlegek) a bankrendszer egésze szintjén – a készpénzre váltást leszámítva – nem tudnak hova „menekülni”. Amennyiben azonban lenne formailag versenyképes hivatalos pénz, úgy bizalmi válság esetén a bankrendszer egészét tényleges bankroham fenyegetné. Az új rendszer valóban megkövetelné a bankoktól, hogy ellenállóbbak legyenek a bankrohamokkal szemben.

A jelenlegi pénzügyi rendszerben a bankoknak a gyakorlatban nem kell tartani a rohamoktól; azon túl, hogy a pénzeknek a bankrendszer szintjén nincs hova menekülni, a jegybankok folyamatosan a bankok rendelkezésére állnak, azaz – igény esetén – kedvezményes kölcsönnel látják el a bankokat a bankok eszközeinek fedezete mellett. Ráadásul, ha még ez sem lenne elegendő, a jegybankok további hiteleket nyújtanak a bankoknak; a jelenlegi pénzügyi rendszerben ugyanis a társadalom nem engedheti meg magának, hogy a bankok csődbe menjenek, mivel a bankok tárolják a vállalatok, háztartások pénzeit.

Ezzel szemben az új rendszerben ezek a pénzek a jegybanknál vannak, és elkülönülnek a bankoknál lévő befektetésektől, így a bankok csődje nem érinti a pénzforgalmat. Ezért az új rendszerben a bankoknak nem elég nagyra nőni és likviditási kockázatukat áthárítani a jegybankra, hanem ténylegesen képeseknek kell lenniük kezelni likviditási kockázataikat.

A bankok úgy tudnak ellenállóvá válni a bankrohamokkal szemben, ha jobban összeegyeztetik a befektetések és a hitelek lejáratát, például úgy, hogy ha hajlandók magasabb kamatokat fizetni azért, hogy a megtakarítók hosszabb távra fektessék be a pénzüket a bankba.

Összefoglalva

Amit tehát a jegybankok „veszélynek” tartanak az új pénzügyi rendszerben, az valójában az a megváltozott helyzet, hogy a bankok nem tudnának a semmiből pénzt teremteni, előszőr kénytelenek megtakarításokat gyűjteni a hitelezéshez, illetve magasabb kamatot fizetni a hosszabb távra lekötött betétekért, a kockázatiakat pedig saját maguk kezelni. A bankok kiváltságos helyzete ezzel megszűnne, nyereségük pedig lecsökkenne. Azt értjük, hogy ez a változás miért veszélyes a bankok érdekkörei számára; nem látjuk azonban meggyőzőnek, hogy mindez miért lenne veszélyes a társadalom egésze számára.

Ötödik védvonal: a digitális jegybankpénz nem megfelelő bevezetése

Az általános jegybanki vélemény tehát tartózkodó, vagy inkább elutasító, néhány jegybank azonban mégis gondolkodik azon, hogy digitális jegybankpénzt vezessen be. Ezek a jegybankok jellemzően olyan országok intézményei, amely országok pénzforgalmi helyzete valamilyen szempontból egyedi; és az ebből eredő egyedi problémákra kívánnak válaszolni a digitális jegybankpénz bevezetésével:

- Svédországban a készpénz visszaszorulóban van, a kereskedők országszerte egyre kevésbé kívánják azt elfogadni. A Svéd Jegybank aggályosnak találja, hogy eltűnőben van az állampolgároknak az a lehetősége, hogy hivatalos pénzt használjanak.
- A Bahamákon a szigetek online összekötöttsége szakadozhat, a Bahamai Jegybank egyrészt szeretné jobban bevonni a lakosságot a pénzhasználatba, másrészt pedig egy olyan pénzforgalmi infrastruktúrát biztosítani, amely az esetleges kapcsolathiányos időszakokban is használható.
- Az Uruguayi Jegybank úgy látja, hogy a pénzhasználat bevonásában segíthet a digitális jegybankpénz.
-  A Kínai Jegybank pedig versenytársat láthat a kryptopénzekben és a magánkibocsátású pénzekben, a hivatalos pénz vonzóbbá tételét kívánhatja elérni a digitális jegybankpénz bevezetésével.

A felsorolt jegybankok – értelmezésünk szerint – azonban mind úgy kívánják bevezetni a digitális jegybankpénzt, hogy az ne veszélyeztesse a bankok „közvetítő” szerepét, azaz a fennálló pénzügyi rendszert.

Korábban bemutatásra került, hogy a digitális jegybankpénz bevezetése csak bizonyos feltételek mellett eredményez tartalmi változást a fennálló pénzügyi rendszerben. A digitális jegybankpénz bevezetése azonban nem változtatja meg a bankok pénzteremtési képességét, amennyiben a digitális jegybankpénz nem vonzza el a bankbetétek meghatározó részét vagy/és nem szűnik meg a jegybanki rendelkezésre állás. Ez előbbi történik akkor, ha a digitális jegybankpénz mennyisége korlátozásra kerül, vagy amennyiben a digitális jegybankpénz tartása csak kedvezőtlen feltételek (például kedvezőtlen kamatozás) mellett lehetséges.

A digitális jegybankpénz bevezetésén gondolkodó, felsorolt jegybankok – értelmezésünk szerint – mind ez utóbbi módon igyekeznek a digitális jegybankpénzt bevezetni, tehát úgy, hogy az ne eredményezzen tartalmi változást a fennálló rendszerben; így a bankok „közvetítő” szerepe ezekben az országokban is megmaradna.

Összefoglalás

A digitális jegybankpénz – megfelelő kalibrálás esetén – közpénzrendszerhez vezet, amellyel a GDP közel 2,5 százaléka nyerhető meg évente. Úgy tűnik számunkra, mintha a jegybankok a bankokat védelmeznék a társadalom számára kedvező változásokkal szemben. Azt feltételezzük, hogy a jegybankoknak nehéz lenne vitában megvédeniük a jelenlegi pénzügyi rendszert, ezért inkább igyekeznek elkerülni a tartalmi vitát, és többszintes védvonalat építettek ki a vita távoltartása érdekében. A jegybankok megkérdőjelezik a digitális jegybankpénz fogalmát, kifogásokat keresnek, a fajsúlyos előnyöket kifelejtve mérlegelik a javaslatot, a bankok kedvező helyzetének megváltozását a társadalom számára veszélyesnek állítják be, illetve a digitális jegybankpénz bevezetésének olyan változatát választják, ami nem eredményez tartalmi változást a jelenleg fennálló pénzügyi rendszerben.




PÉNZRIPORT | Blog

A Pénzriport alternatív pénzügyi honlap. A Pénzriport küldetése: ismeretterjesztés a globális pénzügyi rendszer valódi helyzetéről és természetéről, valamint kilépési stratégiák és alternatívák javasolása.

TOP