A pénz különböző szerepei szempontjából különböző pénzmennyiség-változás mondható kedvezőnek. A pénznek azonban egyszerre kell megtestesítenie a különböző szerepeket. Mekkora az a pénzmennyiség-változás, amely a pénz minden szerepe szempontjából kielégítő? Mi a legjobb választás a társadalom egésze számára?

A pénz nem semlegességét tárgyaló blogbejegyzésben már megállapítottuk, hogy a megfelelően bőséges pénzmennyiség-növekedés hosszabb távon is kedvezőbb a gazdaság számára. Az optimális pénzmennyiség-változást azonban még alaposabban azonosíthatjuk, ha a kérdést egy másik síkból, a pénz különböző szerepei szempontjából is elemezzük.

Vizsgáljuk meg, hogy a pénz egyes szerepei számára milyen pénzmennyiség-változás kedvező!

Ahhoz, hogy egy pénz alkalmas legyen cserék lebonyolítására – így a csereeszköz szerep betöltésére – szükséges, hogy nem romló, osztható, könnyen azonosítható, homogén, könnyen mozgatható stb. legyen. Ahhoz azonban, hogy a pénz ne csak néhány, hanem sok, lehetőleg minél több cserét bonyolítson le – így alkalmas legyen a gazdaságélénkítő szerep betöltésére is –, szükséges az is, hogy bőségesen legyen belőle szerte a gazdaságban; lehetőleg egyetlen egy ügylet se hiúsuljon meg hiánya miatt.

Emellett a pénz akkor a legalkalmasabb a különböző termékek gazdasági értékének összehasonlítására – így az értékmérő szerep betöltésére –, ha a pénzben számított árak nagyjából stabilak. Árstabilitás úgy érhető el, ha a pénz mennyisége minden más termék kínálatával összhangban van, azaz enyhén nő.

A pénz viszont csak akkor jó értékőrző – vagyis akkor alkalmas leginkább az értékőrző szerep betöltésére –, ha minél kevesebb van belőle, ezért értékőrzés szempontjából a stabil, vagy akár csökkenő pénzmennyiség lenne kívánatos.

Ellentét a csereeszköz és az értékőrző szerep között

Ellentét feszül a pénz gazdaságélénkítő (csere) és értékőrző szerepe között: míg gazdaságélénkítés szempontjából a minél több pénzmennyiség, addig értékőrzés szempontjából a minél szűkösebb pénzmennyiség lenne kívánatos. Melyik az a tartomány, amely elfogadható, kedvező mindkét szerep számára?

A gazdaságélénkítés szempontjából kedvező, ha a pénzmennyiség legalább olyan mértékben nő, mint ahogy a gazdaság növekedni képes. Egy korábbi blogbejegyzésben megállapítottuk, hogy az ennél szűkösebb pénzmennyiség-növekedés vagy alacsonyabb kibocsátást vagy deflációt okoz, mindkettő hosszabb távon is károsítja a gazdaságot; valamint, hogy az ennél bővebb pénzmennyiség-növekedés már áremelkedéssel jár hosszú távon.

Az értékőrző szerep szempontjából szükséges, hogy a pénz vonzó megtakarítási forma maradjon más alternatívákhoz képest, azaz más eszközök ára ne nőjön gyors ütemben. Ez akkor érhető el, ha a pénzmennyiség minden más eszköz kínálatával, vagyis a gazdaság növekedési lehetőségeivel összhangban nő. Ebben az esetben az árak átlagosan nagyjából változatlanok maradnak, így nem érdemes más értékőrzőt választani.

Amennyiben a pénzmennyiség a gazdaság növekedési lehetőségénél csak némileg – például 1-2 százalékkal – nagyobb mértékben nő, úgy ez vélhetően még szintén nem elég elrettentő a megtakarítók többsége számára ahhoz, hogy más eszközt válasszanak megtakarításaiknak. Igaz, évente átlagosan 1-2 százalék nyerhető a pénztől eltérő alternatívák választásával, azonban az alternatív megtakarítási formák választásának különböző hátrányai vannak.

Egyrészt, az értékőrzés egyik oka a vásárlóerő jövőbe tolása; amennyiben a megtakarítást nem pénzben tároljuk, úgy mind a befektetéskor, mind annak pénzre visszacserélésekor váltási költségek jelentkeznek. Másrészt – bár áremelkedésre számítunk, – nem tudjuk, hogy ténylegesen hogyan alakul majd a befektetésnek az ára, ami bizonytalanságot okoz.

Ezért – hacsak nem gondoljuk azt, hogy nagyon megéri – nem érdemes a pénztől eltérő megtakarítást választani, így évi néhány százalékos áremelkedés nem rombolja le a pénz értékőrző szerepét.

Hol van a közös metszet? Mi alapján válasszunk a kedvező tartományon belül?

A gazdaságélénkítő szerep szempontjából nem érdemes tehát a gazdaság növekedési lehetőségénél kisebb ütemű pénzmennyiség-növekedést választani; az értékőrző szerep szempontjából viszont nem lehet hosszabb távon gyorsabb ütemben pénzt teremteni, mint a gazdaság lehetséges növekedési üteme plusz néhány százalék. A lehetséges optimális választás tehát ezen két érték között van. A skála egyik oldala teljes árstabilitást, a másik oldala enyhe áremelkedést eredményez.

A bővebb pénzteremtés mellett több érv is felsorakoztatható: 1. a célzott gazdasági növekedés nem kerül alulbecslésre, 2. a megtakarítók jobban ösztönözve vannak arra, hogy a pénzüket elköltsék vagy befektessék, valamint 3. a nagyobb pénzvagyonok reálértéke hosszabb távon csökken, támogatva ezzel a társadalmi mobilitást. Ezzel szemben a szűkebb pénzmennyiség-növekedés melletti érv az, hogy csak ez biztosítja a hosszú távú értékőrzést, ez igazságos a megtakarítókkal szemben.

Bár egyéni szempontból a megtakarítások reálértékének megőrzése érthető preferencia, úgy gondoljuk, hogy a társadalom egésze számára ennél fontosabb szempont a gazdaság felvirágoztatása. Össztársadalmi szempontból az értékőrző szerep megtartása csak olyan mértékig fontos, amíg az szükséges a pénz gazdaságélénkítő szerepének megtartásához. Ezért a bővebb, a gazdaság növekedési lehetőségeit némileg meghaladó és enyhe áremelkedést biztosító pénzmennyiségnövekedési ütem tűnik a legkedvezőbbnek a társadalom egésze számára.


Megjegyezzük, hogy a jelen blogbejegyzésben bemutatott álláspont ellentétes a Pénzriport korábbi munkáiban bemutatott állásponttal. Míg korábban a pénz értékállóságát helyeztük a középpontba, addig ma már úgy látjuk, hogy ez csak egy közbülső eszköz, a pénz fő célja a gazdaság felvirágoztatása. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, kiemelten Fábián Csabának, akik gondolataikkal ösztönözték véleményünk megváltoztatását.

Külön blogbejegyzésben foglalkozunk azzal, hogy a pénz vásárlóerő-átcsoportosító szerepe hogyan kapcsolódik a jelen blogbejegyzésben leírtakhoz.