A bankok és a jegybank különböző módon és okból teremthetnek pénzt: például hitelezéskor, államkötvény vásárlásakor, devizatartalék-képzéskor, reáleszközök – ingatlan, részvény – vásárlásakor, kamatfizetéskor, saját tőkéjük növekedésekor, sőt a bankok teremthetnek pénzt egymásnak, vagy akár saját maguknak is. Akkor is pénzteremtés történik, amikor nő az államadósság. Bizonyos értelemben a készpénzbefizetésre és az állam lakosság és vállalatok részére történő utalásaira is pénzteremtésként tekinthetünk.

A pénzteremtés témakörében számos cikk született a Pénzriporton. Megállapítottuk, hogy a bankok a semmiből teremtenek pénzt, amikor hiteleznek; az államkötvény-kibocsátás valójában egy pénzteremtési csatorna; a jegybank a devizatartalék-képzés során más országok számára, eszközvásárlások (QE-k) során pedig a bankok számára teremt pénzt. Nem született eddig azonban egy olyan átfogó cikk, amely rendszerezi ezeket a már megismert pénzteremtési módokat. A pénzteremtés módjainak számbavétele azért is hasznos, mert így válik később könnyebben azonosíthatóvá, hogy miért a hitelezés az egyik meghatározó módja a pénzteremtésnek, valamint, hogy kinél jelenik meg a pénzteremtés haszna.

Mit használunk pénzként?

Pénzként tekintünk azokra a jelekre, amelyeket a gazdasági szereplők (háztartások, vállalatok, állam, bankok) gazdasági ügyleteik során ellenértékként fogadnak el.

A háztartások és a vállalatok pénzként használják a bankszámláikon lévő számokat, valamint a jegybank által teremtett papírpénzt és érméket. Ezek azok a leginkább mozgó, élő pénzek, amelyek a legtöbb tényleges ügyletet eredményezik a gazdaságban.

Az állam pénzként használja a jegybanki számláján (ún. Kincstári Egységes Számla, KESZ) számlán lévő számot. A bankok pedig pénzként használják egyrészt a jegybanki számlájukon lévő számot, valamint az egymásnál lévő számlákon lévő számot.

Az állam és a bankok pénze szintén azonnal elkölthető, tranzakciókat lebonyolító pénz, mégis ezek jellemzően kevésbé eredményeznek gazdasági ügyleteket, mint az élő pénzek. Az állam számláján lévő egyenleg nincs folyamatos mozgásban, az csak akkor kezd el mozogni, amikor az a lakosság és vállalatok számára átutalásra kerül. A bankoknak szüksége van valamekkora jegybanki pénzegyenlegre az egymás közti elszámoláshoz; az e feletti egyenlegek azonban jellemzően nem vesznek részt a reálgazdaságban.

Tranzakciós pénzekként tekinthetünk a fent bemutatott pénzekre, azonban a lakosságnál és a vállalatoknál megjelenő tranzakciós pénzek azok, amelyek jellemzően tényleges ügyleteket eredményezhetnek a gazdaságban.

Szintén pénzként tekinthetünk azokra a jelekre, amelyek – bár a jelenben a gazdaság szereplői nem használják ügyletek ellentételezésére – idővel átválthatóvá válnak tranzakciós pénzekre. Ilyenek például a lekötött bankbetétek, az államkötvények, vagy a bankok, jegybankok saját tőkéje, amelyek a jövőben minden bizonnyal tranzakciós pénzekké válhatnak. Ezek az ún. lekötött pénzek.

A tranzakciós és lekötött pénzeket összességében széles értelemben vett pénzeknek hívhatjuk. Ezeket a pénzeket a bankok, a jegybankok és az államkötvények rögzítik. A széles értelemben vett pénzmennyiség számvitelileg a bankok, a jegybank és az államkötvények forrásoldala.

Amikor azt kérdezzük, hogy milyen lehetséges módon teremtődik a széles értelemben vett pénz, akkor azt a kérdést tesszük fel, hogy milyen módon lehet elérni, hogy a bankok, a jegybank, vagy az államkötvények által rögzített pénzek összegyenlege nőjön.

Banki pénzteremtés

A bankszámlánkon látott szám elméleti jelentése, hogy bankunk ennyi hivatalos pénzzel, jegybankpénzzel tartozik nekünk, mi pedig ennyi jegybankpénzt követelünk a bankunktól. Bár a bankszámlánkon látott szám elméletben a bank tartozása, a gyakorlatban a bankszámlák egyenlege pénzként viselkedik. Külön cikkben fogunk majd foglalkozni azzal, hogy miért fogadjuk el a bank tartozását pénzként; a jelen cikk vizsgálatának tárgya azonban az, hogy mi alapján növeli a bank a bankszámlákon lévő egyenlegeket, azaz milyen módokon teremt a bank pénzt.

A bank technikailag bármekkora számot beírhat egy bankszámlára. A bank nincs arra kötelezve, hogy az általa létrehozott számlaegyenleg mögött tényleges jegybankpénz álljon rendelkezésre fedezetül; a bank ezért jelentős szabadságot élvez a bankszámlaegyenleg- (azaz a pénz-)teremtést illetően. A bankok – törvényes működés mellett – többféle módon növelhetik a bankszámlák egyenlegét: 

1. Hitelnyújtás, kötvényvásárlás: a bankok pénzt teremtenek akkor, amikor a lakosság és a vállalati szektor számára hitelt nyújtanak. Hitelfelvételkor a bank egyszerűen az adós számlaegyenlegét növeli a felvett összeggel. (A hitelezéskori pénzteremtési folyamatot részletesen lásd itt). A bankok szintén pénzt teremtenek akkor, amikor adóspapírokat, például államkötvényt „vásárolnak”. Ebben az esetben a bank adóslevélre tesz szert, cserébe pedig növeli a kötvényt eladó számlájának az egyenlegét.

2. Reáleszköz-vásárlás, devizavásárlás: a bankok reáleszközöket, például részvényeket, ingatlanokat vehetnek úgy, hogy a semmiből számlapénzt teremtenek. A pénzteremtéskor az ingatlan, a részvény a bank tulajdonává válik, cserébe a bank növeli az eladó számlájának egyenlegét. Deviza „vásárlásakor” a bank devizát kap – például úgy, hogy a deviza eladója devizát utal (vagy teremt) a bank egy másik, külföldi banknál lévő devizaszámlájára –, cserébe a bank növeli a deviza eladójának számlaegyenlegét.

3. Kamatfizetés: a bank új számlapénzt teremt akkor is, amikor kamatot „fizet” a betétekre.  Kamatfizetéskor a bank a betétesek számláját megnöveli a kamat összegével.

4. Egymásközti pénzteremtés: a bankok képesek egymás számára is pénzt teremteni; például úgy, hogy az egyik bank a másiknak „kölcsönt ad”, vagy lejegyzi a másik kötvényét; ekkor az egyik bank számlát nyit magánál a másik bank számára és annak egyenlegét növeli. Egy bank pénzt teremthet akár saját maga számára is például úgy, hogy – a törvényi megfelelés érdekében – ú.n. „innovatív” módon valamilyen derivatív struktúrán keresztül közvetetten hitelt nyújt a saját maga által kibocsátott kötvény megvásárlására.

5. Banki saját tőke növekedése: a bank „saját tőkéje” a bank összes eszközeinek és „külső forrásai” értékének a különbsége. A bank összes eszközei: a bank hitelei, „vásárolt” reáleszközei, jegybankpénz stb.; míg a bank külső forrásai (tartozása): a banknál lévő látraszóló és lekötött betétek, a bank által kibocsátott kötvények. A bank saját tőkéje akkor nőhet például, amikor a bank magasabb kamatok mellett nyújt hitelt, mint amennyit fizet a betétekre, illetve akkor is, amikor a bank eszközei felértékelődnek (például alacsonyabb kamatok – így átértékelődő hitelállomány – vagy megemelkedő reáleszköz-árak miatt). Érdemes látni, hogy a „saját tőke” egy számviteli fogalom, így ennek változása is részben számviteli szabályozások, kimutatások függvénye. Amikor a bank saját tőkéje nő, akkor a bank a saját tulajdonosai számára pénzt teremt.

6. Készpénzbefizetés, állam utalásai a lakosság és a vállalatok részére: széles értelemben pénzteremtés történik akkor, amikor jegybankpénz kerül a bankokhoz; készpénzbefizetéskor vagy az állam a lakosság és a vállalatok részére történő utalásakor. 

Készpénzbefizetéskor a bank a befizető bankszámlájának egyenlegét növeli. Cserébe a bank készpénzhez jut, amit a jegybanknál átvált jegybankpénz-egyenlegre. Az ügylet nem növeli az élő pénzek mennyiségét, mivel a bankbetét növekedésével egyúttal csökken a készpénz mennyisége, csupán a bankok jegybanki egyenlegeivel együtt nő a széles értelemben vett pénzmennyiség, ami viszont jellemzően nem eredményez többlet gazdasági ügyletet. 

Amikor az állam utal a lakosság és a vállalatok részére, akkor a bank a kedvezményezett számlájának egyenlegét növeli; cserébe az állam jegybankpénz-egyenleget utal a bankok számára. Ez az ügylet inkább növeli az élő pénzek mennyiségét, mivel amellett, hogy két passzívabb pénzforma – az állam valamint a bankok jegybankpénz-egyenlege – egymásra átváltásra kerül, friss, élő pénz jelenik meg a lakosságnál és a vállalatoknál.

Jegybanki pénzteremtés

A jegybankpénznek kétféle megjelenési formája van: a számlapénz (a jegybanknál számlát jelenleg azonban kizárólag az állam, a bankok és további pénzügyi intézetek vezethetnek), valamint a készpénz (papírpénz és érme). Elméletben a jegybankpénz a jegybank tartozása; a tartozás tárgya pedig a vásárlóerő. A gyakorlatban azonban a jegybank tartozása nem tényleges tartozás, ennek nincs lejárata, ez az ország hivatalos pénze.

A jegybankok – akárcsak a bankok – technikailag bármekkora számot beírhatnak a náluk lévő számlákra, illetve végtelen mennyiségű papírpénzt nyomtathatnak. A jegybankot azonban hazai és nemzetközi jogszabályok irányítják a pénzteremtésben. A jogszabályi kereteken belül a jegybankok különböző módon teremthetnek új jegybankpénzt:

1. Devizatartalék-képzés: a devizatartalék képzése többlépcsős folyamat, melynek első lépése, hogy a jegybank devizát kap, ezért cserébe növeli a számlaegyenleget, azaz pénzt teremt. A devizával szembeni jegybankpénz-teremtésnek többféle indítéka lehet:

- Nyílt piaci műveletek”: A jegybank devizát „vásárolhat” saját elhatározásból (ú.n. nyílt piaci művelet során) például az árfolyam gyengítése vagy a jegybankpénz-mennyiség növelése céljából. A jegybank más jegybankoknál és nemzetközi pénzügyi intézményeknél, bankoknál devizaszámlát vezet; a deviza eladója erre utal (erre teremt pénzt). Cserébe a jegybank növeli az eladó jegybanknál vezetett hazai pénzszámla-egyenlegét.

- „Csere (swap) ügyletek”: Az első pontban bemutatott devizavásárlás lehet átmeneti jellegű, amikor a jegybank egy időre devizát kér kölcsön, cserébe hazai pénzt teremt és ad kölcsön. Amíg a csereügylet állománya nem csökken, addig az ügylet ugyanazt a gazdasági tartalmat eredményezi, mint a nyílt piaci műveletek.

- Állami pénzváltások: amikor a jegybank az állam számára devizát „vált át” hazai pénzre, akkor a jegybank jellemzően friss jegybankpénzt teremt. Az állam devizához jut például akkor, amikor devizában hitelt vesz fel, vagy amikor számára EU-támogatás érkezik. Az állam azonban ezt az összeget általában hazai pénzben kívánja felhasználni, ezért át kell váltania a devizát hazai pénzre. A jegybank vezeti az állam devizában és hazai pénzben lévő számláját. Amikor a deviza „beérkezik” az állam számára, akkor az utaló (például a deviza-államkötvényt lejegyző bank, vagy az EU) az állam bankjának, azaz a jegybanknak valamely külföldi devizaszámlájára utal; a jegybank pedig a beérkező devizáért cserébe növeli az állam jegybanknál vezetett betétszámláját. Amikor a jegybank az állam kérésére a devizát hazai pénzre „átváltja”, akkor az történik, hogy a jegybank csökkenti az állam devizaegyenlegét és növeli az állam hazai pénzszámla-egyenlegét; azaz a jegybank hazai pénzt teremt.

Mindhárom fent bemutatott ügylet esetén a jegybank devizáért cserébe jegybankpénzt teremt. A jegybank a devizaeszközeit azonban jellemzően nem betétben tartja, hanem kockázatmentes, kamatozó eszközbe fekteti; ehhez kézenfekvő megoldásnak tűnik a devizát kibocsátó ország államkötvénye. Így – a devizatartalék-képzés folyamatának második lépéseként – a jegybank a devizából a devizát kibocsátó ország államkötvényeit vásárolja meg. 

A két lépést összekapcsolva: devizakötvényekért cserébe a jegybank jegybankpénzt teremt, ekkor devizatartalék képződik a jegybank eszközoldalán, illetve jegybankpénz teremtődik a jegybank forrásoldalán.

2. Jegybanki hitelezés, banki eszközök vásárlása, közvetlen kötvényvásárlás: a jegybankok jegybankpénzt teremthetnek a bankok számára. A bankok a meglévő eszközeiket, például jelzálogleveleiket vagy állami, vállalati kötvényeiket felajánlhatják a jegybanknak fedezetként, amivel szemben a jegybank a bankok számára pénzt teremt a semmiből és azt számukra kölcsön adja. Ez a jegybankpénz megjelenik a bankok jegybanknál vezetett számláján. 

A jegybankok nem csak kölcsönt nyújthatnak a bankok számára eszközfedezet mellett, hanem meg is vásárolhatják ezeket a banki eszközöket. Ekkor a jegybank a bank eszközeit – például államkötvényeket, illetve a bankok által teremtett jelzálogkötvényeket, vállalati kötvényeket – „megvásárolja”, azaz elcseréli az általa semmiből teremtett jegybankpénzre. 

A jegybank a bankok mellőzésével közvetlenül vásárolhat hitelpapírokat, például vállalati kötvényeket a piacon, vagy akár a kibocsátáskor.

3. Reáleszköz-vásárlás: a jegybank jegybankpénzt teremthet különböző reáleszközök, például arany, ingatlan, részvény, vagy bármilyen más eszköz (például műkincsek) „vásárlásakor”. Az ügylet során a jegybank reáleszközhöz jut, cserébe a jegybank növeli az eladó (vagy az eladó bankjának) jegybanknál vezetett számlájának egyenlegét.

4. Kamatfizetés: pozitív jegybanki betéti kamat esetén a jegybank a semmiből teremthet jegybankpénzt a nála lévő banki számlapénz kamatainak kifizetésére. A jegybanki kamatfizetés szintén úgy történik, hogy a jegybank a betétesek számláját növeli a kamat összegével.

5. Jegybanki saját tőke növekedése: a jegybank saját tőkéjét az eszközeinek és a „külső forrásainak” különbsége teszi ki. A jegybankok eszközei jellemzően a devizatartalék, valamint a kamatozó banki papírok; külső forrásai: a jegybank által teremtett jegybankpénzek, azaz a jegybanki számlapénzek és a készpénz. A jegybank saját tőkéje jellemzően két esetben nő: (1) ha a jegybank több kamatot kap eszközeire, mint amennyit fizet a forrásaira, (2) amikor eszközei felértékelődnek. A hazai pénz leértékelődése a jegybank devizatartalékainak – hazai pénzben mért – felértékelődését eredményezi, aminek sajáttőke-növelő hatása van. A jegybank saját tőkéje szintén egy számviteli fogalom. Amikor a jegybank saját tőkéje nő, akkor a jegybank pénzt teremt a tulajdonosai számára.

Összefoglalva: a jegybankok a devizatartalékkal, banki eszközökkel, vállalati kötvényekkel, reáleszközökkel szemben, a kamatok jóváírásával, valamint saját tőkéjük növelésével teremtenek friss pénzt.

Államadósság

Külön cikkben mutattuk be, hogy az államadósság-állomány változása egy pénzteremtési csatornának tekinthető. Mivel az államkötvények a jövőben pénzzé válnak, érdemes ezekre – a lekötött bankbetétekhez hasonlóan – lekötött pénzként tekinteni. Az államadósság növekedése a pénzmennyiség növekedését eredményezi.

Az államadósság állományának változását három részre bonthatjuk:

1. Elsődleges egyenleg: az állami költségvetés elsődleges egyenlege azt mutatja meg, hogy az állam – a kamatokat nem számítva – mennyivel költ többet, mint amennyi kiadása van. Amennyiben az állam – kamatkiadások nélkül is – többet költ, mint amennyi bevétele van, azaz, amikor az állam elsődleges egyenlege negatív, akkor az állam nettó pénzteremtő. Pozitív elsődleges egyenleg esetén az állam nettó pénzmegsemmisítő.

2. Kamatok: az államadósság állománya változik az államadósság kamatai miatt. 

3. Egyéb tételek: a devizatartozás átértékelődése (mely egyes esetekben meghatározó lehet) szintén változtathatja az államadósság állományát.

Az államadósság-állomány, és így a kapcsolódó pénzmennyiség tehát változhat az állam elsődleges egyenlege, az államadósság kamatai, valamint egyéb tételek miatt.

Pénzteremtési módok összefoglalása

A leírt célokból és módon tehát friss pénz teremthetnek a bankok, a jegybank, valamint friss pénz keletkezik az államadósság növekedésekor. Új banki számlapénz keletkezik: normál hitelezéskor, reáleszköz vásárlásakor, kamatfizetéskor, amikor a bankok egymásnak kölcsönöznek, a bankok saját tőkéjének növekedésekor, készpénzbefizetéskor, valamint a lakosság és a vállalatok részére történő állami utaláskor. Jegybankpénz keletkezik: devizatartalék-képzéskor, banki eszközökkel szemben, közvetlen kötvényvásárláskor, reáleszköz vásárlásakor, kamatfizetéskor, valamint a jegybank saját tőkéjének növekedésekor. Az államkötvény-állomány növekedésével szintén pénz teremtődik az elsődleges költségvetési hiány, a kamatok és egyéb tételek miatt.

 

A pénzteremtés lehetséges módjainak elemzése segít azonosítani, hogy miért a hitelezés az egyik meghatározó formája a pénzteremtésnek a jelenlegi pénzügyi rendszerben, valamint, hogy kinél jelenik meg a pénzteremtés haszna.