PÉNZRIPORT | Blog

A Pénzriport alternatív pénzügyi honlap. A Pénzriport küldetése: ismeretterjesztés a globális pénzügyi rendszer valódi helyzetéről és természetéről, valamint kilépési stratégiák és alternatívák javasolása.

Nem a technológia forradalmasíthatja a pénzügyi rendszert

2020.07.17. | 1751

A jelenlegi pénzügyi rendszer forradalmi változását az jelentené, ha az állam visszaszerezné a pénzteremtés jogát a magánszektortól; ehhez nem technológiai újításra, hanem elsősorban valódi pénzügyi ismeretekre, valamint politikai szándékra és cselekvőképességre van szükség.

Magántulajdonú jegybanki készpénzkibocsátás

Az elmúlt pár évszázadban a magánszektor átvette a pénzteremtést az államtól. A tankönyvek szerint a magántulajdonú jegybankokat az állam megnövekedett finanszírozási igénye hívta életre a XVII-XIX. században: az uralkodóknak pénzre volt szükségük, a bankárok pedig több kölcsönt ígértek az uralkodóknak jegybank-alapításért cserébe.

A valóságban a jegybankok nem meglévő megtakarításokat (nemesfémeket) kölcsönöztek az uralkodó számára, hanem a semmiből – elvileg nemesfémre beváltható, de a gyakorlatban fedezetlen – papírpénzt teremtettek, majd azt kamat ellenében kölcsönadták az államnak. A jegybank tulajdonosai így minden évben megnyerték az összes – fedezetlenül – kibocsátott papírpénz kamatát; ezzel hatalmas nyereségekre, vagyonra, idővel pedig egyre nagyobb politikai befolyásra tettek szert.

A Monarchia jegybankja, az Osztrák Nemzeti Bank például eleve igyekezett titkolni, hogy magántulajdonban van, az alapítást egy évvel követő rendelet már nem tesz említést a bank tulajdonosi szerkezetéről. Mivel a bank nem tartozott nyilvános beszámolási kötelezettséggel, a közvélemény arról sem tudott, hogy az elvileg ezüstre beváltható bankjegyek mögött valójában nincs megfelelő nemesfém-fedezet. A jegybank döntő részben államkötvényekkel szemben teremtette a pénzt – a jegybank mérlegének eszközoldalán elsősorban kamatozó államkötvények, forrásoldalán pedig nem kamatozó bankjegyek álltak –, így a jegybank folyamatosan megnyerte az államadósság kamatait, amely makrogazdasági szinten is jelentősnek bizonyult. A Birodalom „kénytelen volt” az államadósságok fedezetére felajánlani a jegybanknak többek között a magyarországi nemesfémbányák, idővel a birodalom egyes vámbevételeit, illetve közel 4400 km2-nyi (egy megyényi) birtok, valamint a sóbányák bevételeit. A jegybank a vagyonát helyzetének további erősítésére használta fel: a 1862-es új jegybanktörvény még nagyobb függetlenséggel ruházta fel a jegybankot, a császári komisszárnak elsősorban tanácskozási joga maradt. (A bekezdés adatainak forrása: Botos János, Magyar Nemzeti Bank története I., 1993)

Banki számlapénzkibocsátás

A világháborúk, valamint a 1930-as évek gazdasági válsága az államokat pénzügyeik újragondolására késztették; a jegybankok a II. világháború végére – néhány kivételtől eltekintve – államosításra kerültek.

A készpénzkibocsátás így az immáron állami tulajdonú jegybankok kezébe került. A bankároknak azonban sikerült elhitetni az állami döntéshozókkal, illetve általában a közvéleménnyel, hogy a jegybanknak nem feladata a számlavezetés. (Amíg a jegybankok magánkézben voltak, addig ez nem okozott gondot; az Osztrák Nemzeti Bank például évtizedeken át fióknyitási monopóliumot élvezett és vezette a magánszektor számláit a Monarchiában.) Ezáltal a jegybank a továbbiakban a készpénzre korlátozta magát, számlapénzt pedig csak a bankok bocsátottak ki. Mivel egyre inkább a számlapénz lett a meghatározó pénzközeg, így a pénzteremtés változatlanul a magánszektornál maradt.

A bankok érdekköre hatalmas haszonra tehetett szert a pénzteremtésből, amelyet felhasznált helyzetének továbberősítése érdekében. Ezeknek a banki érdekköröknek sikerült elérni, hogy a bankok különböző ajándékbiztosításokban részesüljenek, valamint, hogy az – immáron állami tulajdonú – jegybankok ne teremthessenek pénzt saját államuk számára, tiltott legyen a monetáris finanszírozás. (Amíg a jegybankok magánkézben voltak, addig a jegybanki államkötvény-vásárlás nem okozott aggodalmat, sőt ez jelentette a készpénzkibocsátás fő formáját.)

A magánszektor sikerének kulcsa: nem a technológia, hanem a félrevezetés

A magánszektor mindig egy szinttel jobb pénzformát használt, mint az állam, lépéselőnye azonban nem magához a technológiához kapcsolódott. A papír nem számított technológiai újdonságnak a jegybankok megalakulásakor, mivel az államok más célra is használtak papírt. Szintén nem számított újdonságnak később nagyobb mennyiségű adatok rögzítése különböző módon, az állam már használta ezeket a technológiákat más területeken.

A magánszektor pénzügyi „innovációja” valójában félrevezetésen alapult. A magánszektornak folyamatosan sikerült meggyőznie az állami vezetőket arról, hogy a legnépszerűbb pénzforma kibocsátása a magánszektornál legyen, az állam ne bocsásson ki pénzt az aktuálisan legnépszerűbb formában. A félrevezetés kulcseleme volt, hogy a bankárok el tudták hitetni az állami vezetőkkel és a közvéleménnyel, hogy a magántulajdonú jegybankok/bankok valami olyat csinálnak, amit az államok maguk nem tudnának megtenni: „meglévő megtakarításokból (köztük a bankárok vagyonából) kölcsönt nyújtanak a gazdaság számára”. (Valójában a semmiből pénzt teremtenek).

A pénzügyi forradalom nem a technológián múlik

A pénzügyi rendszerben forradalmi változásnak azt neveznénk, ha a jelenlegi rendszerből – ahol a bankok hitelezésen keresztül teremtik a pénzt – áttérnénk egy olyan új rendszerbe, ahol az állami tulajdonú jegybank a pénzteremtő, a bankok pedig ténylegesen megtakarításokat közvetítenek.

A technológia szerepe csak formális, tartalmilag azonos pénzügyi rendszerek megvalósíthatók régebbi és újabb technológiákkal: az ókori Mezopotámiában például agyagtáblákra jegyeztek fel tartozás-követel egyenlegeket, az ókori rómaiak pedig – fémtartalmának értékét jóval meghaladó értékű – állami rézpénzt, az ókori kínaiak állami papírpénzt bocsátottak ki.

A technológiának csak olyan szempontból van jelentősége, hogy amennyiben az állam nem szabályozza megfelelően a pénzkibocsátást, úgy az az intézmény válik a gazdaság pénzteremtőjévé, amely a legvonzóbb formájú – pénzként használt – jeleket tudja biztosítani a pénzhasználók számára.

Ha csak a bankok bocsátanak ki online is elérhető számlaegyenlegeket, és ez a legnépszerűbb pénzforma, akkor a bankok a pénzteremtők. Ha az állam – megfelelő módon – bevezeti a mindenki számára elérhető digitális jegybankpénzt és ez népszerűbb pénzforma lesz, úgy az állam visszaveheti a pénzteremtést a magánszektortól. (Ha viszont az online-térben a fogyasztókhoz közelebb álló technológiai cégek, például a Google és a Facebook is pénzt bocsátanának ki, és a pénzhasználók körében ez még népszerűbb lenne, úgy akár ezen technológiai cégek is meghatározó pénzteremtőkké válhatnának).

Véleményünk szerint rendkívül jelentős előnyei van annak, ha a pénzt az állam, nem pedig a magánszektor teremti: ezáltal a GDP közel 2,5 százaléka megnyerhető, valamint stabilabbá válik a pénzügyi rendszer. Az államnak ezért valójában nem lenne szabad hagynia, hogy marketing, illetve technológiai elemek határozzák meg, hogy milyen intézmény teremtse a pénzt. Az államnak joga, sőt kötelessége lenne kiaknázni a pénzteremtésből, valamint a pénzközeg biztosításából származó hasznokat a közösség, a társadalom javára.

A pénzteremtés visszavételének kézenfekvő eszköze, hogy az állam megváltoztatja a játékszabályokat: lehetővé teszi a pénzteremtést a saját maga számára, azaz pénzt bocsát ki, ezzel párhuzamosan pedig betiltja a banki pénzkibocsátást, illetve rögzíti, hogy kizárólag az általa kibocsátott jeleket lehet pénzként használni. Az állam elvileg bármilyen technológiával bocsáthat ki pénzt, de érdemes olyan pénzt kibocsátani, amelyet a pénzhasználók szívesen használnak; például online is egyszerűen elérhető számlapénzt.

Min múlik a pénzügyi forradalom?

A pénzügyi forradalom tehát nem technológiai kérdés, az megvalósítható a már meglévő technológiákkal is. Azt gondoljuk, hogy a pénzreformhoz elsősorban valódi pénzügyi ismeretekre, valamint politikai szándékra és cselekvőképességre van szükség.

Valódi pénzügyi ismeretek

Rámutattunk, hogy a magánszektor elsősorban az államok félrevezetésével érte el, hogy pénzteremtővé válhatott. A pénzreform előfeltétele ennek a félrevezető mechanizmusnak a leleplezése, és a valódi pénzügyi ismeretek azonosítása.

Elméletben a hivatalos közgazdászoknak kellene azon gondolkodni, hogy milyen pénzügyi rendszer lenne a legjobb a társadalom számára. A mainstream közgazdász-társadalom azonban az elmúlt időszakban inkább a meglévő pénzügyi rendszer fő ideológiai támaszaként viselkedett, egy olyan hiedelemvilágot alakított ki, amely a jelenlegi pénzügyi berendezkedést védi. A hiedelemvilág status quo-t védő axiómái:

- „Eleve felesleges a pénzzel foglalkozni, ugyanis a pénz semleges, sem a mennyisége, sem az elosztása nincs hatással a gazdaság növekedésére.”
- „A jelenlegi pénzügyi rendszer a lehető legjobb, esetleges javításokat a jelenlegi rendszeren belül kell végrehajtani.”
- „Nincs banki pénzteremtés: a bankok megtakarításokat gyűjtenek össze és hiteleket helyeznek ki. Az állami pénzteremtés rossz, inflációt okoz, és nem is lehetséges pénzt kibocsátani adósságmentesen.”

A közgazdász-társadalomra azonban nem lehet egységes közegként tekinteni, a csoporton belül többféle ismereti szint és motiváció létezik; a többség – véleményünk szerint – eleve nem rendelkezik alapvető releváns pénzügyi ismeretekkel, például a pénzteremtés valódi folyamatának ismeretével. Csak remélni tudjuk, hogy egyre több közgazdász kerül valódi pénzügyi ismeretek birtokába, változtatja meg véleményét, motivációját és lesz támogatója a pénzreformnak a jövőben.

Két különböző célcsoport számára szükséges eljuttatni a pénzreform üzeneteit: egyrészt az állami vezetők, politikusok számára, mivel ők azok, akik végül ténylegesen meghozhatják azokat a jogszabályokat, amelyek megváltoztatják a pénzügyi berendezkedést; másrészt a szélesebb közvélemény számára, mivel a pénzreformnak vélhetően az is feltétele, hogy legyen megfelelő társadalmi támogatottsága.

Politikai szándék és cselekvőképesség

Régen az uralkodó maga volt az állam, az uralkodónak nyilvánvaló érdeke fűződött volna ahhoz, hogy a pénzteremtés hasznát magánál tartsa. A valódi pénzügyi ismeretek önmagukban vélhetően elégségesek lettek volna a pénzteremtés lehetőségének visszaszerzéséhez, mivel a bankároknak nem volt ütőkártya a kezükben.

Ma ennél bonyolultabb a helyzet, mivel az állami döntéshozók részéről a valódi pénzügyi ismeretek birtoklása önmagában még nem feltétlenül elégséges a pénzteremtés visszaszerzéséhez, így a szükséges pénzreform megvalósulásához. Egyrészt demokráciában élünk, az állami vezetők leválthatók, az állami döntéshozók és az állam hosszú távú érdekei nem feltétlenül vágnak egybe. Egyes – a közösség érdekeit kevésbé szem előtt tartó – politikusok nagyobb előnyre számíthatnak a banki érdekkör érdekeinek képviselése esetén. Másrészt, amennyiben egy politikus szeretné végrehajtani a pénzreformot, úgy képesnek kell lennie felvenni és megnyerni a politikai harcot a pénzreform ellenzőivel. Mivel a banki érdekkörök jelentős vagyont, befolyást halmoztak fel, nagy nyomást gyakorolhatnak a változást kívánó állami döntéshozókra belföldön és a nemzetközi politikai színtéren egyaránt.

Nem teszünk úgy, mintha jól ismernénk ennek a lehetséges politikai harcnak a pontos erőviszonyait. Mindenesetre olyan politikusokra van szükség, akik – azon túl, hogy rendelkeznek valódi pénzügyi ismeretekkel – a közösség, a társadalom érdekeit képviselik, és politikailag elég erősek a pénzreform megvalósításához. Minél szélesebb társadalmi körben elterjednek a valódi pénzügyi ismeretek, annál nagyobb társadalmi, választói támogatásban részesülhetnek a pénzreformot megvalósítani kívánó vezetők. 

A pénzügyi rendszer forradalma tehát nem a technológia, hanem a politikai szándék és cselekvőképesség kérdése. A valódi pénzügyi ismeretek azonosítása és terjesztése mindenképpen szükséges a pénzreformhoz; így juthatnak el a szükséges pénzügyi ismeretek az állami döntéshozókhoz, valamint szélesebb társadalmi rétegekhez.




PÉNZRIPORT | Blog

A Pénzriport alternatív pénzügyi honlap. A Pénzriport küldetése: ismeretterjesztés a globális pénzügyi rendszer valódi helyzetéről és természetéről, valamint kilépési stratégiák és alternatívák javasolása.

TOP