A pénzreform-javaslattal kapcsolatosan számos szakmai kérdés, kritika fogalmazódik meg, ebben a cikkben ezeket, illetve az ezekre adott válaszokat gyűjtöttük össze.

Az új pénzügyi rendszerben kizárólag a jegybank (az állam) teremti és tárolja a pénzeket. A bankok nem tudnak pénzt teremteni, csak meglévő pénzeket közvetíteni megtakarítók és hitelfelvevők között. A társadalom ezáltal a GDP közel 2,5 százalékát nyeri meg évente, emellett a pénzügyi rendszer egyensúlyibbá válik; a bankokat leszámítva szinte mindenki nyer a változással.

Örülünk a javaslattal kapcsolatos megjegyzéseknek, kérdéseknek, kritikáknak, amelyek olykor további gondolatokra, érvekre sarkallnak bennünket; ezúton szeretnénk összegezni ezeket, illetve az általunk adott lehetséges válaszokat:

„Az új pénzügyi rendszerben nem lenne új pénz a gazdaság számára.”

Az új pénzügyi rendszerben a pénzmennyiség a gazdaság igényeinek megfelelően nő, a növekedési mértéket a jegybank a gazdaság pénzigénye alapján határozza meg. A különbség a jelenlegi rendszerhez képest, hogy az új pénzt nem a bankok teremtik hiteleken keresztül, hanem a jegybank (az állam) kvázi a semmiből.

„Miből hiteleznének a bankok?”

A bankok pont úgy működnek az új pénzügyi rendszerben, mint ahogy a jelenlegi tankönyvek – tévesen a jelenlegi rendszerre vonatkoztatva – ismertetik a bankok működését: a bankok megtakarításokat gyűjtenek össze saját tulajdonosaiktól, illetve más megtakarítóktól, befektetőktől, és ezeket hitelezik ki hitelfelvevőknek.

„A bankoknak megemelkedik a forrásköltsége, csökken a hitelezés, lassul a gazdaság.”

Az új pénzügyi rendszerben a bankok nem tudnak a semmiből pénzt teremteni hitelezéskor, sem kedvezményes feltételek mellett kölcsönt kérni a jegybanktól, így kénytelenek megtakarításokat gyűjteni a hitelezéshez. Ráadásul megszűnik a bankok védettsége: mivel az új pénzügyi rendszerben a pénzek teljes biztonságban vannak a jegybanknál, a bankok csődje nem érinti a pénzforgalmat, ezért egy esetleges bankcsőd vállalható a társadalom részéről. A bankokba befektetők kénytelenek ténylegesen vállalni a bank kockázatát.

Ilyen körülmények között valószínűsíthető, hogy magasabb lesz a bankok forrásköltsége, mint a jelenlegi pénzügyi rendszerben. Bár a bankok forrásköltségének emelkedése a kamatmarzsok szűküléséhez is vezethetne, feltételezhető, hogy a forrásköltségek növekedése egyben a hitelkamatok emelkedését is eredményezi. A kamatok emelkedése a hitelezés lassulását eredményezi, ami a jelenlegi pénzügyi rendszerben valóban kisebb pénzmennyiség-növekedést, gazdasági lassulást okoz.

A gazdaságnak azonban nem általában hitelekre, hanem egyrészt bővülő pénzmennyiségre, másrészt pedig a termelő beruházások finanszírozására van szüksége. Az új pénzügyi rendszerben mindkettő biztosított: a gazdaság pénzellátottsága független a hitelezéstől, azt a pénzteremtés révén a jegybank (az állam) biztosítja. A hitelezés pedig elsősorban piaci alapon zajlana a bankokon keresztül.

„Lenne-e elég megtakarítás az új hitelek finanszírozásához?”

Az új pénzügyi rendszerben a kamatok – alapesetben – a piacon alakulnak ki, a megtakarítások kínálata és kereslete függvényében. Abban az esetben azonban, ha nem lenne elégséges megtakarítás a termelő beruházások finanszírozásához, úgy a jegybank dönthet úgy, hogy kölcsönt biztosít a bankok számára a hitelezéshez, bővítve ezzel a megtakarítások kínálatát,  csökkentve ezáltal a kamatokat.

Amennyiben az új pénzügyi rendszerbe átvisszük a jelenlegi pénzügyi rendszer tartozás-követel egyenlegeit, úgy a megtakarítások jó eséllyel bőségesen rendelkezésre állnak. A jelenlegi államadósságok (államkötvények) ugyanis fokozatosan mind jegybankpénzre kerülnek beváltásra, a korábbi államkötvény-tulajdonosok egy jelentős része pedig – tekintettel arra, hogy az új rendszerben a jegybank nem fizet kamatot a nála lévő kockázatmentes pénzekre – feltételezhetően keresni fogja a kamatozó befektetési lehetőségeket.

„Degrowth? Jó a környezetnek, de rossz a gazdaság számára.”

A javaslatnak semmiképpen nem célja a gazdaság elfojtása, sőt! A pénzügyi reform valójában nemhogy lassítja, hanem minden bizonnyal gyorsítja a gazdasági növekedést azáltal, hogy a pénzteremtés haszna szélesebb, magasabb fogyasztási hajlandóságú körben oszlik szét, ami a fogyasztás bővüléséhez vezet.

Mind a környezetvédelem, mind a pénzreform kérdései fontos, megoldásra váró feladatok elé állítják a társadalmat; ezek a fajsúlyos kérdések azonban egymástól jelentős részben függetlenek. A környezetet nem önmagában a gazdaság növekedése károsítja, hanem az, ha a gazdasági tevékenység környezetpusztító anyagáramokkal társul. Tehát nem a gazdaságot, hanem a káros anyagáramokat szükséges korlátozni, ami a környezetpolitika feladata. Egy adott környezetvédelmi cél elérhető például tiltásokon, szabályozásokon, környezetvédelmi adókon, akár kibocsátás-kereskedelmi rendszereken keresztül.

„A pénznek nem lenne fedezete.”

Míg egyesek a deflációtól féltik az új rendszert, mások a túlzott infláció miatt aggódnak. Ezen belül az egyes számú aggodalom, hogy az új pénzügyi rendszerben a pénznek nincs fedezete, azt a jegybank (az állam) kvázi a semmivel szemben teremti.

A pénzek az új pénzügyi rendszerben valóban a semmivel szemben keletkeznek. A pénznek azonban nem szükséges, hogy fedezete legyen, a pénz értékét a gazdaság bővülő pénzigénye biztosítja. A gazdasági szereplők ugyanis egyre több pénzre támasztanak igényt bővülő mennyiségű ügyleteik lebonyolításához, valamint megtakarítási célból.

Érdemes látni azt is, hogy a pénzek jelentős részének valójában a jelenlegi pénzügyi rendszerben sincs konkrét tárgyi fedezete. A jelenlegi rendszerben az államadósság hasonló eszköznek mondható, mint az új rendszerben a pénzképzési tartalék; mindkettőre a gazdaság pénzigénye a fedezet, valamint az állam adóztatási képessége, azaz az állam azon képessége, hogy igény esetén többlet-adóztatással (kisebb költségvetési hiánnyal) ki tud vonni pénzt a gazdaságból.

Emellett a jelenlegi rendszerben az adósságokat nem lehet összességükben leépíteni, mivel ez a pénzmennyiség csökkenéséhez, deflációhoz, gazdasági zsugorodáshoz, pénzügyi összeomláshoz vezetne. Ennek elkerülése végett pedig egyre nagyobb eladósodásra van szükség, így egyre több a valójában nem fenntartható adósság, és ezen pénzek fedezete is egyre inkább kétséges.

„A túlzott pénzteremtés inflációt okozna.”

Az új pénzügyi rendszerben is az államtól független jegybank elemzi a gazdasági és inflációs folyamatokat és ez alapján határozza meg a pénzteremtés mértékét. Míg a jelenlegi pénzügyi rendszerben a jegybank a kamatok meghatározásával – a gyakorlatban – azt határozza meg, hogy a bankok mennyi pénzt teremtsenek hitelezésen keresztül, addig az új pénzügyi rendszerben a jegybank maga teremt pénzt, így sokkal közvetlenebb módon hat a pénzteremtés mértékére, így az inflációra is. Például, amennyiben a gazdaság pénzigénye a GDP 30 százaléka, a várható gazdasági növekedés 4 százalék, és 2 százalék inflációt szeretne elérni a jegybank, akkor a pénzmennyiség 6 százalékkal, a GDP 1,5 százalékával nőhet évente.

A jegybank magasabb infláció esetén alacsonyabb, akár nulla pénzteremtési ütem, sőt, akár pénzmegsemmisítés mellett is dönthet. (A pénzmegsemmisítés módja, hogy a jegybank megbízza az államot, hogy pozitív elsődleges költségvetési egyenleget fusson, azaz, hogy több pénzt szedjen be adókból, mint amennyit elkölt, kiszívva ezzel pénzt a gazdaságból). És fordítva: túl enyhe infláció esetén a jegybank magasabb pénzteremtés mellett kötelezheti el magát.

„Az állam úgyis visszaélne a hatalmával, és túl sok pénzt teremtetne a jegybankkal.”

A félelem, miszerint az állam nyomást gyakorolna a jegybankra a nagyobb pénzteremtési ütem érdekében, részben indokolt. Ugyanakkor érdemes látni, hogy az állam a jelenlegi pénzügyi rendszerben is annyi pénzt teremt(et) magának a bankokkal, amennyit kíván, ugyanis a bankoknak mindig megéri a hazai pénzben kibocsátott államkötvényeket megvásárolni a várható alapkamat-pálya feletti kamat mellett. Tehát mind a jelenlegi, mind az új pénzügyi rendszerben az állam önkorlátozása szab gátat a túlzott állami pénzteremtésnek, nem pedig a pénzteremtés mikéntje.

Ráadásul az új pénzügyi rendszerben az államnak nem kell kamatot fizetnie a bankrendszernek a pénzteremtésért, így ugyanakkora túlköltekezést kisebb pénzteremtés mellett is meg tud valósítani, azaz azonos mértékű elsődleges hiány, túlköltekezés kisebb inflációt okoz.

Mindenesetre, amennyiben a nyomásgyakorlás veszélye jelentős aggály, úgy elképzelhető egy fix – például évi 6 százalékos – pénznövekedési ütem rögzítése.

„A jegybanki (állami) pénzteremtés túlzott hatalomkoncentrációhoz vezetne.”

A jelenlegi pénzügyi rendszerben a bankok érdekkörei a pénzteremtésen keresztül jelentős haszonra, vagyonra tesznek szert, amit politikai befolyás-szerzésre használhatnak fel. A pénzreformmal ezen érdekkörök hatalma csökken, így az állam hatalma relatíve valóban megnő a bankokhoz képest.

„Az állam rossz gazda, úgyis rosszul költi el a pénzt.”

Az állami újraelosztás aránya számos országban a GDP 40 százaléka felett van; azaz az állam a GDP több mint 40 százalékát beszedi adók és egyéb bevételek formájában, majd elkölti azt. Ehhez képest a pénzteremtés haszna jóval kisebb, nagyságrendileg a GDP 1,5 százaléka, ami közel 4 százalékkal növelné a költségvetési bevételeket. A többletbevétel – politikai ízléstől függően – felhasználható többletberuházásra, fogyasztásra, szétosztható egyenlő mértékben (kvázi alapjövedelemként), de akár ugyanekkora mértékű adócsökkentés mellett is dönthet az állam.

Elfogadjuk, hogy valaki nem bízik az államban, de azt gondoljuk, hogy sokkal indokolhatóbb, hogy a pénzteremtés haszna a társadalom által megválasztott államhatalomnál jelentkezzen, semmint a – senki által nem választott – bankrendszer érdekköreinél.

„A hitelezés nehezebbé válásával nehezebben jutnának hitelhez a szegényebb rétegek, ami kedvezőtlenül hatna a jövedelemegyenlőtlenségekre.”

Valójában épp a jelenlegi pénzügyi rendszer az, amely rendkívül polarizálja a társadalmat. A pénzteremtés lehetősége, illetve a kedvező finanszírozáshoz való hozzáférés jellemzően rendkívül gazdaggá tesz egy nagyon szűk réteget. Ráadásul a jelenlegi pénzügyi rendszer egyre nagyobb eladósodásra van ítélve, ami egyre magasabb, egekbe szökő eszközárakhoz vezet, tovább tágítva ezzel a vagyoni különbségeket a vagyonnal már rendelkezők és a vagyonnal még nem rendelkezők között.

Ezzel szemben az új pénzügyi rendszerben a pénzteremtés haszna a társadalom egészénél jelenik meg, a bankok pedig sokkal kevésbé lesznek képesek érdekköreik számára kedvezményes feltételek mellett pénzt juttatni. Emellett a relatív – például a munkabérekhez viszonyított – eszközárak véleményünk szerint alacsonyabbak lesznek. (Ld. a következő pontot).

„Miből lehetne ingatlant venni?”

Az új pénzügyi rendszerben a kamatok vélhetően valamelyest magasabbak lesznek, ami drágítja a hitelfelvétel kamatköltségét. A magasabb kamatok ugyanakkor alacsonyabb eszközárakhoz, köztük alacsonyabb ingatlanárakhoz is vezetnek. Ráadásul a jelenlegi pénzügyi rendszer nem képes leengedésre, így az egyre nagyobb eladósodással párhuzamosan egyre magasabb reál eszköz- és ingatlanárak alakulnak ki, még gazdagabbá téve ezzel az eszközökkel már rendelkezőket, valamint az olcsó finanszírozáshoz hozzáférőket. Az új pénzügyi rendszerben a relatív – például a munkabérekhez viszonyított – ingatlanárak vélhetően csökkennének, így arra lehetne számítani, hogy a vagyonnal még nem rendelkezők számára összességében könnyebb lenne a lakásvásárlás.

„A jegybank, így az állam rálátna mindenki számlaegyenlegére, akár törölhetné azt, ami teljes hatalomgyakorláshoz vezetne.”

Az új pénzügyi rendszerben változatlanul megmarad a készpénz, biztosítva ezzel az anonimitást. Érdemes látni, hogy az állam a jelenlegi rendszerben is ráláthat az egyenlegünkre, mivel a bankoknak különböző jelentési kötelezettségük van a jegybank felé, az átutalási rendszerek egy része pedig a jegybank tulajdonában van, illetve az átutalások a jegybankon mennek keresztül. Az állam bizonyos esetekben – például adótartozás, terrorizmus-finanszírozás esetén – a jelenlegi pénzügyi rendszerben is törölheti egyenlegünket. Valóban fontosak az egyéni tulajdonjogok és az anonimitás biztosítása, ezeket megfelelő jogszabályokkal kell biztosítani az új rendszerben is.

„Egyszintű bankrendszer?”

A javasolt új pénzügyi rendszer valójában kétszintű, mivel: a jegybank (az állam) teremti a pénzt, a banki hitelezés azonban piaci alapon működik ; a bankok megtakarításokat gyűjtenek és hiteleznek ki. A jelenlegi rendszer sokkal inkább mondható egyszintűnek, mivel – tekintve, hogy a jegybank által teremtett pénz, a készpénz súlya csökkenőben van – mind a pénzteremtés, mind a hitelezés egy szinten, a bankoknál van.

„Tervgazdaság?”

A javasolt pénzügyi rendszer valójában sokkal piacibb, mint a jelenlegi pénzügyi rendszer.

A jelenlegi pénzügyi rendszerben a pénzek és a hitelek egy intézményben, a bankoknál vannak. Azért, hogy a pénzek biztonságban legyenek a társadalom – a jegybankon keresztül – kénytelen jelentős részben átvállalni a hitelezés kockázatát, és különböző ajándékbiztosításokban részesíteni a bankokat.

Az új pénzügyi rendszerben azonban a pénzek elkülönülnek a hitelektől, biztonságban vannak a jegybanknál, így a bankok ténylegesen csődbe mehetnek, ezért kénytelenek a saját kockázatukat vállalni.

„A történelemben már számos példa volt az állami pénzteremtésre, de az mindig kudarcot vallott.”

Valójában békeidőben nem volt példa közpénzrendszerre legalább a XIX. század vége óta (Laina, 2015). A modern jegybankok jellemzően magánkézben lévő vállalkozásként alakultak, kezdetben – elvileg nemesfémre való beváltási kötelezettséggel, a gyakorlatban fedezetlen – készpénzt teremtettek és adtak kölcsön az uralkodóknak, valamint később a vállalkozásoknak, háztartásoknak kamat ellenében. Bár a jegybankok a II. világháborút követő időszakban – néhány kivételtől eltekintve – államosításra kerültek, egyre inkább a számlapénz lett a meghatározó pénz, a számlapénzteremtés pedig a magánszektorra, a bankokra korlátozódott a nyugati gazdaságokban. Igaz, pénzügyi válságok idején, illetve a válságokat követően olykor szigorodtak a banki szabályozások, de ezek a szigorítások sem vezettek a pénzteremtés lehetőségének visszavételéhez, ráadásul a válságok elmúltával a szabályok újra lazulni kezdtek.

Nem tartjuk megfelelőnek a háborúk alatti pénzfolyamatok tapasztalatait a javasolt új rendszere vetíteni. A háborúk alatt az államok igyekeztek minden erőforrásaikat mozgósítani, jelentős mennyiségű államadósságot (pénzt) teremtettek (a bankrendszerrel), a pénzek viszont végül jelentősen leértékelődtek. A párhuzam azonban két okból is sántít: háborúk során a pénzteremtés mértéke túlzott, hiperinflációs időszakokban az államok a GDP több 10 százalékát kitevő hiányt futottak és pénzt teremtettek a bankrendszerrel; szemben az általunk javasolt, a GDP 1,5 százalékának megfelelő nagyságrenddel, amely épp csak arra elég, hogy 1-2 százalékos áremelkedést biztosítson, a pénznövekedési ütem szükség esetén pedig csökkenthető. Ráadásul a háborúk alatt a gazdaság kínálati oldala jelentősen csökken, valamint a vagyonelemek is károsodnak, csökkentve ezzel a pénz fedezetét; szemben a békeidőkkel, amikor a gazdaság termelése és a benne lévő vagyonelemek folyamatosan bővülnek, növelve ezzel a pénz iránti igényt.

„A jelenlegi rendszer már bizonyított, nem érdemes kockáztatni.”

Szerintünk kevesen gondolják azt – a hivatalos közgazdászokon kívül –, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszer jól működik. A jelenlegi pénzügyi rendszer egyrészt igazságtalan, rendkívül növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, a pénzteremtéshez hozzáférő érdekkörök indokolatlan vagyonra tesznek szert. Ráadásul a jelenlegi pénzügyi rendszer rendkívül egyensúlylatan is, a gazdaság lassulásának elkerülése érdekében egyre nagyobb eladósodási szintre van szükség, ami viszont egyre nagyobb pénzügyi válságokhoz vezet.

„Nem lehet elválasztani a lekötött megtakarításokat a lejárat nélküli betétektől, így a bankoknál lévő számlaegyenlegek előbb-utóbb pénzzé válnak. A bankok úgyis megkerülik a szabályozást.”

Ahogy meg lehet tiltani a bankoknak, hogy a pénzforgalomban használt papírpénzt bocsáthassanak ki, ugyanúgy ki lehet mondani, hogy nem használhatók a bankoknál lévő – akár lejárat nélküli – számlaegyenlegek a pénzforgalomban. Kötelező minden ügyletet jegybankpénzben ellentételezni.

„Mi lenne a bankokkal?”

Az új pénzügyi rendszerben a bankok szerepe általánosságban csökkenne, egyes üzletágak, mint például a folyószámla-vezetés vagy az „államadósság-finanszírozás” megszűnnének. A bankok a megtakarítások összegyűjtésére és hitelek kihelyezésére összpontosíthatnák figyelmüket. A banki mérlegek és a bankok nyereségessége – vélhetően – jelentősen csökkenne, ami kedvezőtlenül érintené a bankrendszer érdekkörét, azonban nem lenne kedvezőtlen a társadalom egésze számára.

„Jobb lenne aranystandard vagy a bitcoin.”

Az aranystandard, illetve a bitcoin rendszere annyiban hasonló az általunk javasolt rendszerhez, hogy mindegyik esetben a pénz „kemény”. Van valamennyi (bázis)pénz (arany, bitcoin, közpénz) a rendszerben, ezek mennyisége azonban független a hitelezéstől. Ezekben a pénzügyi rendszerekben a bankok összegyűjthetik a már meglévő pénzeket és kihitelezhetik saját, illetve befektetőik kockázatára, de mivel esetleges nem fizetés esetén a jegybank nem váltja be a bankok eszközeit pénzre, a bankok csődbe mehetnek, így a pénz nem hígul fel.

A fő különbség az általunk javasolt, valamint az aranystandard és a bitcoin rendszere között, hogy míg az általunk javasolt rendszerben a jegybank (az állam) a semmiből teremti a bázispénzt, addig az aranystandard esetében az arany kínálatát a kitermelés alakítja, a bitcoin esetében pedig egy program határozza meg a pénzmennyiség változását. Az aranystandard rendszerben a társadalomnak valamilyen reál jószágot kellene fizetnie azért, hogy pénze legyen (például más országok aranybányáinak). Kryptopénzek esetén pedig a pénzteremtés haszna a korai beszállóknál, illetve a bányászoknál keletkezik, ami társadalmi szempontból igazságtalan.

Elfogadjuk, ha valaki bizalmatlan az állammal szemben és ezért inkább egy központi hatalmat nélkülöző pénzt tartana jobb választásnak. Ugyanakkor érdemes látni, hogy társadalmilag jelentős érték van abban, ha a pénzmennyiség kínálata a gazdaság igényéhez igazítható, valamint, ha a pénz ingyen a gazdaság rendelkezésére áll és igazságosan oszlik szét.

"Miért nem használjuk a bitcoin technológiáját a digitális jegybankpénz javaslat esetén?"

Megtehetjük, de – véleményünk szerint – nincs igazán meghatározó jelentősége, hogy milyen informatikai megoldások felhasználásával történik a pénzek rögzítése. Az alkalmazás során az új technológia egyedüli hozzáadott értéke, hogy általa lehetővé válhat a digitális, de mégis anonim pénzhasználat, ugyanakkor az anonimitás lehetősége kérdéseket is felvet (pl. társadalmilag tiltott tevékenységek finanszírozása). Szerintünk az új technológia valójában nem olcsóbb, nem gyorsabb, és nem is biztonságosabb, ezért összességében nem látjuk a jelentős előnyét más technológiák alkalmazásának.

„Az állam gyenge minőségű szolgáltatásokat nyújt, nem tudná a jegybanki számlavezetést és kapcsolódó szolgáltatásokat jó minőségben üzemeltetni.”

A szükséges – akár egy világszinten is rendkívül innovatív – számlavezető rendszer kulcsrakészen megvásárolható. A szoftverfejlesztő cég pedig folyamatosan fejlesztheti a rendszert, beleépítve minden új innovatív funkcionalitást. Tekintve, hogy minden kereskedelmi bank, sőt néhány start up vállalkozás is képes a számlavezetés és a kapcsolódó szolgáltatások biztosítására, úgy gondoljuk, hogy ez a jegybanknak (az államnak) is sikerülhet.

„A jegybanki számlavezetés megölné a banki innovációt”

A számlavezetés és a kapcsolódó szolgáltatások területén alapvetően minden bank ugyanazt a szolgáltatást nyújtja. Ahogy felesleges párhuzamos út- vagy áramhálózat kiépítése, úgy feleslegesek és költségigényesek a párhuzamos számlavezetői rendszerek működtetése is.